Chapter 09

Styles

Reggel álmosan nyitottam ki a szemem. Louis-t láttam, ahogy az ágy szélén ül, fejét felhúzott lábára hajtotta. Nem vette észre, hogy felkeltem. Arrébb kúsztam, és kezemet a vállára tettem. 

Ijedten felkapta a fejét. Nyoma sem volt a mosolygós, kicsit flegma és nagyképű punknak, helyét átvette egy szomorú tekintetű srác.

- Mi a baj szerelmem? - suttogtam.

- Semmi - válaszolta Louis durván, és megtörölte a szemét.

Nem akartam erőltetni, ha fontos majd elmondja. De nagyon aggódtam érte. Sose láttam még ilyennek.

Lassan mindketten felöltöztünk, és elkészültünk. Csendben álltunk meg egymás mellett.

- Indulhatunk? - kérdeztem, ugyanis mára terveztük DisneyLand-et.

- Persze - mosolygott halványan Louis. 

Pár pillanatig hezitáltam, majd megfogtam a kezét. Ránéztem, hogy mit szól hozzá. Az arcára egy kis mosoly ült ki, amitől megkönnyebbültem.

Az utcán fogadtunk egy taxit. Beszálltunk, majd lediktáltam a címet. A 20 perces út csendben telt, - csak a rádiót hallottuk - végig Louis kezét fogtam, nem akartam elengedni. Érezni akartam, hogy ott van velem.

Mikor megérkeztünk odaadtam a taxisnak a pénzt, mi pedig kiszálltunk.

Amint megláttuk az óriási épületet, láttam Louis-n, hogy kezd felengedni, és előtör belőle gyerekkori énje, egyből a bejárathoz húzott.

- Gyerünk Göndör, nincs sok időnk! - váltott vissza eredeti stílusára, amin egy jóízűt nevettem.

Beálltunk a hosszúnak nem nevezhető sorba, és kifizettem a két jegyet.

Ahogy beléptünk a kapun, éreztem, hogy Louis erősebben szorítja a kezem.

A kasszánál kapott térképpel próbáltunk kiigazodni.

Először a DisneyLand hotelt láttuk meg, ami óriási épületekből állt. 

Louis ragaszkodott hozzá, hogy mindenről csináljunk fényképet, úgyhogy vagy én fotóztam Őt, vagy Ő engem, legrosszabb esetben egy másik nézelődő. Olykor fenyegetően meredtem az illetőre, nehogy elfusson a mobilommal.

Ahogy továbbmentünk, a Main Street USA-ra értünk. Itt mindenki olyan vidám volt, szólt a zene, és én mindent lefényképeztem, ahogy azt Lou kérte.

Aztán következett a Phantom Manor kísértetház. Bevallom mindig féltem az ilyesmiktől, de a tény, hogy Louis mellettem volt, megnyugtatott. 

Majd később felültünk a Big Thunder Mountain vasútjára, amit szörnyen élveztem.

Utána pedig körbejártuk az egész parkot, mindenhová bementünk, és mindenhol fényképeztünk. 

Este 6 órára végeztünk, és ahogy kiértünk DisneyLand területéről, fáradtan rogytunk le a legközelebbi padra.

Csak pár perccel később szólaltunk meg.

- Hihetetlen volt! Soha nem éreztem még ilyen jól magam. Nagyon köszönöm, Harold - vigyorgott Louis, és megölelt.

- Örülök, hogy tetszett - mosolyogtam. Összefontam ujjainkat, és üldögéltünk még pár pillanatig.

- Jobb lesz, ha indulunk - néztem az órámra, majd felálltam, magam után húzva Louis-t.

- Rendben, menjünk.

Az itt álló taxik közül beültünk az egyikbe, ami hazafuvarozott minket.

Ahogy beléptünk a szállodába, a recepciós köszöntött, majd odamentem hozzá. Mondtam Louisnak, hogy menjen előre.

- Mindent elintéztek? - kérdeztem halkan a nőtől.

- Természetesen, mindent felvittünk a lakásukba, az étkezőasztalon találja őket - suttogta a nő.

- Köszönöm - biccentettem, majd Louis után siettem. Már az ajtónk előtt várt. 

Kérdőn nézett, de nem figyeltem rá, csak kizártam az ajtót.

Felkapcsoltam a villanyt, és megnyugodva láttam, hogy minden rendben van.

- Ez...Ezt meg hogy? - habogott Louis.

- Foglalj helyet - mosolyogtam, és kihúztam a székét.

Megkértem a szálloda szakácsát, hogy mire hazaérünk dobjon össze nekünk valamit, és hozza be a lakásunkba. Szerencsére megtette, és ahogy látom, Louis meglepődött. Ez volt a cél.

Meggyújtottam a gyertyákat, majd lekapcsoltam a villanyt. 

Helyet foglaltam Lou mellett, és töltöttem a vörösborból.

- Jó étvágyat - mondtam halkan, Louis arcát fürkészve.

- Neked is, Göndör - válaszolt.

Sziasztok:) Hol is kezdjem.?! Talán azzal, hogy nem erősségem a hosszú rész, de megpróbálom minél hamarabb hozni a fejezeteket.

Köszönöm szépen a több mint 7.000 megtekintést, a 37(!) feliratkozót, és a 8 kommentet :)
Aztán rongyosra hallgatni a BSE-t.!;)

Puszi,

Nelli.

Chapter 08

Már a repülőn ültünk, és Franciaország felé tartottunk, mikor Louis megszólalt:
- Gyönyörű innen fentről az ég.
- Még sosem ültél repülőn? - néztem rá kérdőn.
- Nem, még sosem.
- Akkor örülök, hogy tetszik az első - mosolyogtam.
- És az utolsó - motyogta Louis.
- Ha szeretnéd, megyünk még - kerestem a tekintetét.
- Már így is sokat tettél értem Göndör. És már nem lesz rá alkalom - mosolygott a barátom szomorúan.
Erre nem válaszoltam. Végigsimítottam a karján feszülő tetoválásokon, és gondolkoztam. Hogy értette, hogy nem lesz rá alkalom?
Ezen viszont nem tudtam tovább rágódni, ugyanis mellénk ért egy igen csinos szőke stewardess.
- Segíthetek valamiben? - igazította meg a ruháját az "előnyösebb" testrészén.
Akaratlanul is elhúzódtam Louis-tól. Valljuk be, ez a lány tényleg elragadott.
Nyeltem egyet mielőtt válaszoltam.
- Nem, köszönjük - a hangom felismerhetetlenül csengett.
Mikor a csajszi továbbsétált, Louis rám nézett:
- Mi a baj?
- S-semmi - fordítottam a tekintetem felé.
Láttam Louis-n, hogy egyből levágta mi van. Fejét az ablak felé fordította, és kibámult rajta.
Egyáltalán nem akartam őt megbántani.
Odébb kúsztam az ülésemen, hogy közel kerüljek Louis-hoz. Még mindig nem figyelt rám, ezért elkezdtem piszkálni a haját. Kicsit elhúzódott, mire egy puszit leheltem a nyakára. Erre Louisnak egy halk sóhaj csúszott ki a száján.
- Megőrjítesz - húzódott apró mosolyra  a szája.
- Ne haragudj - hajtottam a fejem a vállára, mire ő a hajamat kezdte simogatni.

Nehezen nyitottam ki a szemem, mikor Louis a nevemet hajtogatta. Úgy látszik bealudtam.
- Mindjárt leszállunk - mondta a tetovált srác.
Megtöröltem a szemem, és megráztam a fürtjeim. Ezen a napon nem zseléztem fel a hajam, mint ahogy máskor szoktam. Hagytam, hogy a tincsek az arcomba hulljanak. Így nem volt a külsőm olyan határozott. És ez tetszett.
Mikor elhagytuk a repteret a csomagjainkkal, egy taxi fogadott minket. Ezt is előre lerendeztem, hogy ne legyen rá gond.
Először a hotelbe vettük az irányt, mivel már későre járt. Gondoltam először lepakolunk, aztán mehetünk a városba.
- Ez gyönyörű - mondta Louis, mikor kitárta a szobánk ajtaját.
- Reméltem, hogy tetszeni fog - öleltem át hátulról.
Louis nagy nehezen megfordult az ölelésemben, és egy nedves csókot nyomott ajkaimra.
Éreztem, ahogy keze a tarkómról a hátamra csúszik, majd enyhén kapargatja azt.
Csókunkat megszakítva emeltem el kezem a derekáról, és lehúztam a pólóm.
Louis elismerően simított végig kockás hasamon, majd magával húzott a franciaágyig.
- Harry - lökte el finoman a kezem.
- Tessék - mormogtam csukott szemmel.
- Mindig mellettem leszel? - nézett rám eszméletlenül aranyosan.
- Örökké.

Tomlinson

Habár csak pár percig, mégis ki tudtam verni az egészet a fejemből, és Harry-re koncentráltam.

Nagyszerű érzés volt, hogy mellettem van, és támogat mindenben, még ha nem is tudja mire vállalkozott.

Nem éreztem még késznek arra, hogy beavassam mindenbe. Élni szeretnék, amíg lehet. Kihasználni minden értékes pillanatot, ami megadatik, ki tudja meddig.

Hát sziasztok. Tudom, hogy nagyon sokat késtem, de tényleg mindig közbejött valami. Ez sem túl hosszú, de szeretném megköszönni a támogatást, és ígérem, hogy hosszítok a részeken amennyit tudok.

Szóval. A múltkori résznél 26 feliratkozó volt, ami a mostaniig 33-ra (!!!) ugrott.! Csodálatosak vagytok.!

Ezen kívül kaptam még 3 (!!!!) díjat, amit majd ki is fogok tenni. Köszönöm szépen mindenkinek.!:)<3

Kommenteket továbbra is szeretettel várok. És köszönöm a türelmet:)

Puszi,

Nelli.

Chapter 07

Még aznap este tárcsáztam repülőtér jegyeladóját.
- Helló! Harry Styles vagyok, két jegyet szeretnék holnapra. London - Párizs. 2 napra. Igen, persze. Rendben. Köszönöm, viszlát!
Magam sem tudom honnan pattant ki ez az ötlet, de elhittem, hogy jó lehet.
A tervem az volt, hogy Louis és én elutazunk 2 napra Párizsba. Legfőképpen egy programot szerveztem, a többit majd spontán kitalálom. Az az egy pedig a DisneyLand.
Louis nem éppen az a kaliberű srác (legalábbis kinézetre) aki értékelne egy napot a DisneyLand-ben. De remélem megtörik, és eljön velem. Hiszen engem is érdekel DisneyLand, meg úgy amúgy Párizs. Imádok utazni.
Mivel ezt titokban intéztem, a teraszon voltam. Mikor beléptem az ajtón jól eső meleg árasztott el.
- Hol voltál? - hallottam Louis hangját.
- Szívtam egy kis friss levegőt - vetettem be a legrégibb hazugságot.
- Bagóztál? - bukkant elő Louis.
- Dehogy. Csak üldögéltem - mondtam mindent beleadva, hogy ne bukjak le.
- Oké - furcsállotta Louis de nem szólt semmit.
- Holnap ráérsz? - nem, tényleg nem bírom már sokáig.
- Mmm. Igen.
- Akkor jó - legbelül hálát adtam ennek a szónak.
- Nem akarsz egyet sétálni? - zökkentett ki a gondolataimból Louis.
- De, menjünk.
Gondoltam jól fog esni egy séta a már lehűlt időben, késő ősszel.
Míg én egy vastagabb pulcsit vettem, Louis a megszokott trikójában, és egy hosszúnadrágban várakozott.
- Sosem értem, hogy nem fázol... - mondtam Louisnak miközben bezártam az ajtót.
- Tudod - nyúlt a kezem után - van ami melegen tart. És ujjait az enyémre kulcsolta.
Erre elmosolyodtam, és büszke voltam, hogy Louis nyíltan kezeli a kapcsolatunkat, és nem kell titkolóznunk.
Céltalanul bolyogtunk az utcákon. Épp egy nagyobb csapat egybegyűlt srácot láttunk, akik valószínűleg részegek voltak, mivel mind kiabáltak. Mikor elmentünk mellettük jobban szemügyre vettem őket. Mind velük egykorúak lehetettek. Aztán...Megláttam egy arcot. Ez nem lehet igaz...Aaron volt az. Ő az az ember, akit sosem felejtek el, mégis fájdalmas emlékek kötnek hozzá. Azt hiszem kapcsolt, mikor látta, hogy nézem.
- Styles! - kiáltott. Miért kellett annyira néznem? Most megint megszívom, mint annak idején.
- Aaron - biccentettem.
Louis kérdőn fordult felém.
- Ki ez a srác, Göndör?
- Csak...Egy régi barátom - pillantottam Aaron felé, akinek gúnyos mosolyra húzódott a szája.
Louis idegesen méregetett, majd Aaron megtörte a csendet.
- Látom nem javultál semmit - mikor ezt kimondta, felállt a helyéről.
Tudtam mire érti.
Nem bírtam a szemébe nézni. Ő volt az egyetlen "ellenfelem"  az általánosba. Úgy látszik ő még mindig annak tart engem.
- Hozzád beszélek - szűrte a szavakat Aaron, és felemelte az állam. Erre Louis nem tétlenkedett, eleresztette a kezem, és megragadta Aaront.
- Ne érj hozzá! - mondta halkan, de erélyesen.
- Miért, mi lesz buzikám? - szabadította ki magát Aaron.
Aki eddig nem is figyelte a szócsatát, most felkapta a fejét. Előre léptem Louis mellé, és lekezelően Aaronhoz vágtam a szavakat: - Csak úgy emlékeztetlek, te sem vagy más.
Erre a minket körülvevő srácok füttyögni kezdtek. Nem értettem őket. Nem álltak ki a barátjuk mellett...
- Fogd be, Styles - lökött meg Aaron, mire Louis megfogta a karom, hogy megtartson.
- Mondtam, hogy ne érj hozzá! - emelte fel a hangját, és vészesen közeledett Aaronhoz.
- Louis - fogtam le. - Semmi értelme - húztam el a szám.
Mivel Aaron full részeg volt, nem akartam, hogy Louis hozzáérjen. Féltem, hogy akár úgy megveri, hogy nem kel fel. És még a barom barátaira sem számíthatott.
- Húzzunk innen - húzott el Louis.
Az ott lévő tagok tovább hangoskodtak, és Aaron is dühöngött még, de nem tudott utánunk jönni, mivel kettőig nem lát.
- Mi volt ez? - állított meg Louis egy távolabb eső részen.
Nagy levegőt vettem, majd leültem egy fa alá.
Louis követte a cselekedetem, és lehuppant mellém. Tekintetét az arcomra vezette.
- Szóval?
Megköszörültem a torkom, majd belekezdtem.
- Aaronnal az általános iskolából ismerjük egymást. Egy osztályba jártunk. Mi voltunk a fekete bárányok. Vagyis én. Szóval. Tudod. Mi ketten...ferde hajlamúak voltunk. De ezt csak rólam tudták a többiek.
Louis feszülten figyelt. Egy arcizma sem rándult. Folytattam.
- Volt egy srác. Az évfolyamtársunk volt. Persze, hogy mindketten Őt szúrtuk ki. Csakhogy ez Aaronnak jött össze. Titokban voltak együtt. Nem tudom. A srác lehet, hogy nem volt meleg. De ez összejött. Már elég régóta voltak együtt, mikor bejöttem én a képbe...Hazafelé sétáltam, és arra lettem figyelmes, hogy Max kiabál nekem. Futott. Aaron nem volt vele, ezért megvártam. Hazáig együtt mentünk, és sokat beszélgettünk. Kiderült, hogy tényleg szereti Aaront, bár nem meleg. Aztán mikor megálltunk a házam előtt, Max váratlanul megcsókolt. Nem tudtam mást tenni, viszonoztam, hiszen szerettem őt. Max megkért, hogy tartsuk ezt titokban. Aztán rendszeresen hazakísért, és újra, meg újra megtörtént. Tudtam, hogy mindketten rosszul cselekszünk, de nem láttam a szerelemtől. Aztán...Mikor Max ismét hazakísért, hirtelen felbukkant Aaron. Mindketten zavarban voltunk Max-szel, Aaron meg tombolt. Azonnal szakított Max-szel, akivel azóta nem léptünk kapcsolatba. Rólam meg mindenkinek elmondta, hogy egy óriási buzi vagyok. A lányok tartsák szemmel barátjaikat, hátha rájuk is lecsapok. Úgyhogy ez a ballépés az egész életemet elrontotta. Később Aaron nem csak szavakkal dobálózott, hanem sokszor meg is vert. Fájt, de nem tudtam mit tenni. Ki kellett bírnom az utolsó évet. Úgy látszik Aaron nem felejtett el... - mosolyogtam a sírás határán, ahogy előtörtek az emlékek.
Láttam, hogy Louis-t kicsit lesokkoltam ezzel, úgyhogy percekig némán ültünk.
- Sajnálom - szólalt meg Louis halkan.
Csak megráztam a fejem, majd Louishoz bújtam, aki magához ölelt.
- Szeretlek - suttogtam.
- Én is Göndör - mondta ki Louis, a legszebb szót a világon.

Sziasztok:) Bocsi a késésért, elsősorban.
Aztán köszönöm a több mint 4500 megtekintést, a 9 komit, és az újabb díjat.!:)
Annak viszont nem örülök, hogy még mindig 26 feliratkozó van, mint ahogy az előző résznél is. Gyerünk srácok.!
Csatlakozzatok a csoportba (ITT).! 
És még annyi, hogy holnap elutazok, és jövő héten jövök haza, úgyhogy nem biztos, hogy pénteken tudom hozni az új részt. Előre is elnézést mindenkitől.!:*
Puszi, 
Nelli.

Chapter 06

Valami mozgásra ébredtem. Kinyitottam a szemem, és elsöpörtem néhány tincset az arcomból.
Louis-t láttam, hogy öltözködik. Felhúzta a nadrágját majd egy trikót, aztán pedig a fejére tette bordó sapkáját. Mivel nem tudta, hogy ébren vagyok, meglepődve nézett.
- Hazza! Nem tudtam, hogy ébren vagy.
- Hová mész? - hagytam figyelmen kívül a kijelentését.
- Csak lemegyek egy kicsit a városba - szólt oda, miközben a gitárjáért nyúlt. - Majd jövök!
Aztán csak egy ajtócsapódást hallottam. Nem igazán tudtam hova tenni a dolgot. A tegnapi túlfűtött éjszakánk után csak így elrohan.
Visszadőltem az ágyba, amelyet örökre megbélyegeztünk. Mindennél jobban vágytam Louis-ra, de sokszor nem értem Őt. Aztán eszembe jutott a tegnap esténk. Ahogy csókolt. Ahogy belenézett a szemembe. És ahogy azt mondta, szeret. Mindhiába? Talán csak egy egy éjszakás kaland vagyok a szemébe? Nem tudom. Tényleg nem.
Mivel már elmúlt nyolc óra, kikászálódtam az ágyból, felvettem egy sötét farmert és egy fehér pólót. A hajamat hagytam az arcomba hullani. Mivel nem megyek dolgozni, itthonra tökéletes ez a szett.
Fogalmam sem volt Louis mikor jön haza, úgyhogy gondoltam csinálok ebédet. Mármint eszemben sincs megmérgezni, de hátha örülne ennek a gesztusnak.
Mikor nekikezdtem, észrevettem, hogy hiányzik pár hozzávaló. Persze, csak én vagyok olyan hülye, hogy előbb cselekszik, minthogy megnézné a receptet.
Úgyhogy lementem a házunk melletti boltba. Amikor kiléptem a kapun, Louis-t pillantottam meg, a gitárral a kezében, és énekelt. Körülötte egy kisebb tömeg gyűlt. Megálltam hátul, és büszkén figyeltem Őt.
Mivel Louis nem vett észre, gondoltam megvárom, míg befejezi a dalt.
Elénekelte az utolsó sorokat is, majd meghajolt. Az emberek mindenféle pénzt dobáltak Louis sapijába, majd továbbmentek. Megragadva az alkalmat, odasiettem Louis-hoz.
- Szia - mosolyogtam.
- Helló drága - vigyorgott édesen.
- Mégis mit csinálsz? - mutattam a földön heverő sapkára.
- Gyűjtök egy kis plusz pénzt a meló mellett - vont vállat.
- Értem - néztem a földet.
- És te?
- Leugrok a boltba, gondoltam főzök valami finomat.
- Akkor menj. Nem tartalak fel - simogatta meg az arcom Louis.
Csak bólintottam, és bementem a boltba. Hamar összeszedtem a hiányosságokat, fizettem, és már mentem is hazafelé. Louis még mindig ott volt az előbbi helyen. mikor odaértem elé, lassítottam.
- Sietek haza, édes. Kíváncsi vagyok, hogy főzöl - mondta kedvesen, és egy puszit lehelt az arcomra.
- Várlak - válaszoltam, és egy hatalmas vigyorral az arcomon mentem haza. Na jó, ez nyálas volt.
Otthon igazából mindent ami volt (vagy találtam) beledobáltam a lábasba. Rég nem a kaján járt az eszem. Pedig jobb lett volna, mivel iszonyú rossz lett.
- Megjöttem - hallottam egy hangot a bejárat felől. A szívem hevesen kezdett dobogni, mikor Louis besétált a konyhába.
- Szia - mondtam halkan. - Hogy vagy?
- Remekül! - válaszolt, majd levette a sapkáját, és az összes apró, meg papírpénz a hajára hullott.
- Hű. Ezt mind most szerezted?
- Igen - mosolygott szélesen.
Hallottam, hogy jó hangja van, na de, hogy ennyien fizetnek is érte, az meglepett.
- Jó illatok vannak - szólt, majd megindult az asztal felé.
- Legalább az illata jó - lélegeztem mélyen.
Louis leült az asztalhoz, én pedig szedtem neki a nem tudom miből.
- Te nem eszel? - kérdezte.
- Nem igazán vagyok éhes. Khm.
- Oké - vont vállat. Láttam, hogy küzd minden kanállal, de becsületesen legyűrte.
- Finom volt - mutatta fel egy ujját.
- Persze...Persze - nevettem.
Louis csak mosolygott.
- Énekelj nekem - szólaltam meg hirtelen.
- Mármint most?
- Persze - mondtam, majd a kezénél fogva a nappaliba vontam.
Kiemelte a gitárját a tartójából, majd egyszer megpengette. Kicsit gondolkodott, majd belekezdett egy Oasis dalba.(Zene)
Minden mozzanatát figyeltem. Ahogy váltja az akkordokat, és lehunyt szemmel énekel. Elragadó látvány volt.
Mikor végzett a dallal, csak mosolygott. Nem bírtam tovább. Közelebb hajoltam, és a számat puha ajkaira nyomtam. Nem ellenkezett, csak édesen átkarolt, és a hátamat simogatta. Mikor szétváltunk, Louis így szólt:
- Köszönöm Göndör.
Nem igazán tudtam mire érti, de nem is gondolkoztam. Csak a szemébe nézve sugalltam, hogy minden rendben van.

Sziasztok:) Nos, előre felkészítek mindenkit, hogy egy regényt fogok írni...

Szóval, az első dolog. Nagyon sajnálom, hogy késtem a résszel, egyszerűen nem volt kedvem írni (Igen, lehet, hogy nagyképűen hangzik, de nem mindig megy csak úgy). 

A második dolog. Kaptam pár bántó kritikát, amit őszintén szólva nem vettem túl komolyan, de most ide leírok mindent, ezzel kapcsolatban.

 Ezt a blogot Larry shippereknek hoztam létre (ha nem vagy az, az sem baj). Akinek nem tetszik a blog témája, nem muszáj itt lenni;) Szóval. Magyarországon elég sok Larry shipper van, viszont annál kevesebb Larry-s blog. Így hát gondoltam kedvezek kicsit a fandom ezen részének is. Emiatt nem hiszem, hogy támadni kéne. Köszönöm.

Aztán.Végre készen van a fejlécünk, ami (szerintem) eszméletlen jó lett! Nagyon szépen köszönöm Directioner Forever-nek!:)

És még...Ez nem túl fontos, de azért rákérdezek. Gondolom hallottátok Harry dalát (ha nem, KATT). Nekem nagyon tetszik. Ti hogy vagytok vele?:)

És végül. Köszönöm szépen a 8 kommentet, a 26 feliratkozót, és a 3800+ megtekintést! Így tovább!;)

Már csak annyit, hogy aki olvassa a történetet, csatlakozzon a Blog Facebook csoportjába (CSOPORT)

Puszi,

Nelli.

Chapter 05

Reggel megnyugtató szuszogásra ébredtem. Magam mellé pillantottam. Nem álmodtam. Louis tényleg a karjaim közt aludt békésen.
Kikapcsoltam az ébresztőórát még mielőtt csöröghetett volna, nehogy Louis felébredjen.
Csak néztem őt. Ahogyan alszik. A meztelen felsőteste láthatni engedte a tetoválásait. Minden végigfuttattam a tekintetem. Aztán az arcát méregettem. Akár csak egy angyal. Tökéletes volt. Sosem éreztem még ilyet.
Louis megmozdult, mire visszatértem a gondolataimból, és a haját simogattam, hogy aludjon vissza.
Erről eszembe jutott, hogy még nem is láttam a haját. Oké, ez furán hangzik, de tényleg. Eddig mindig sapkában volt. Akár hőségben, akár esőben. Ugyan azt a kötött bordó sapiját hurcolta.
Mikor láttam, hogy már 7 óra, lassan kiszálltam az ágyból, mire az megnyikordult.
Félőn néztem vissza, de Louis felébredt. Egy álmos mosolyt eresztett felém, majd reggeli rekedt hangon megszólalt: - Jó reggelt Göndör!
- Jó reggelt - mosolyogtam vissza.
- Hová mész? - dörmögte.
- Megyek, megfürdök - mutattam az ajtó irányába.
- Oké - dőlt vissza a paplanok közé Louis.

Felfrissülten szálltam ki a zuhany alól. Szárazra töröltem magam, majd felkaptam az alsógatyám.
A tükör elé álltam, és magam bámultam. A hajam kuszán állt, éjjel elaludtam. A hasamon feszülő kockák szabadon voltak ing hiányában. Aztán visszatértem, az arcomhoz. Megráztam a fejem, és elővettem az egyik fiókból a hajzselém. Rakoncátlan tincseimet felfésültem a homlokomból, és rákentem a zselét.
Mikor végeztem, még egyszer a tükörbe néztem, majd kinyitottam az ajtót.
Visszamentem a szobámba, ahol Louis tehetetlenül állt a sporttáskája előtt.
- Harry - szólított meg.
- Tessék.
- Kimoshatnám a ruháim? Már nem igazán van tiszta.
- Persze - bólintottam.
Louis kivette a tegnapi ruháját, ami egy fekete trikó, és egy csőfarmer volt.
Végignéztem ahogy felöltözik, aztán ráeszméltem, hogy nekem is fel kéne.
A köztünk lévő csendet Louis törte meg.
- El kéne mennünk vásárolni.
- Mit? - kérdeztem.
- Ruhát. Mármint...Elég kevés göncöm maradt. Kínomban már azokat is eladtam - röhögött kínosan Louis.
- Hogyhogy kínodban? - néztem rá.
- Mikor még nem dolgoztam nálad, full szegény voltam. Épphogy a lakbért ki tudtam fizetni, másra nem jutott. És ezt így értsd, ahogy mondom. Még enni is csak akkor tudtam, ha a lakótársaim hagytak valami maradékot - rázta a fejét.
Erre nem tudtam mit mondani. Lehajtottam a fejem.
- Menjünk el most vásárolni - pillantottam hirtelen fel.
- De hát dolgoznunk kell - kerekedett ki Louis szeme.
- Kiadok egy szabadnapot mindenkinek. Nem túl fontos a mai nap. Már minden kész van, a jövőheti újságból.
- Akkor megyünk shoppingolni? - játszotta Louis a plázacicát, mire felnevettem.
Felvettem egy fehér inget, és egy fekete szűk gatyát.
- Mondd, Göndör, neked nincs normális cuccod? - húzta össze a szemét Louis.
- Most miért? Ez nagyon is normális!
- Persze - nevetett.
- Inkább induljunk - szóltam, és felkaptam a kocsikulcsot a konyhaasztalról, ahová időközben kiértünk.

Csendben utaztunk a belvárosba, ahol sok üzlet van.
Megálltam az egyik parkolóba, és leállítottam a motort. Mindketten kiszálltunk az autóból.
- Én nem tudom merre kell menni. Vezess, mester - tette fel a kezét Louis, mire megforgattam a szemem.
Az Oxford  Street-en járva betértünk az első üzletbe.
Leginkább olyan stílusú ruhák voltak, amilyeneket én hordok. Louis egyből lefehéredett.
- Én itt nem vásárolok - jelentette ki rettegve, hogy olyan ruhái legyenek, mint nekem.
Csak nevettem rajta, aztán továbbmentünk. Rengeteg üzletet végigjártunk, mire sikerült találnunk valamit Louis-nak, és nekem is. Persze nem hagytam, hogy Louis fizessen, mindig megelőztem, amit Ő nem nézett jó szemmel, de láttam rajta, hogy hálás.
Mivel egész nap együtt voltunk, rengeteget nevettünk, legtöbbször egymáson.
Ez azt eredményezte, hogy Louisnak hála, lett egy csomó olyan ruhám, mint az övé.
Punkrock stílus. Nem az én esetem, de Louis szerint jól állnak.
4 óra körül fáradtan rogytunk le egy Mc Donald's székeire. Mintha egy csajos filmbe lettem volna, pont úgy éreztem magam. Egy kis shopping, aztán kajcsi, meg dumcsi...
Mivel mindketten megéheztünk, egy-egy jókora adag krumplit és szendvicseket rendeltünk.
Gyorsan meg is ettük, de közben beszélgettünk is. Érdekes, a tegnap estéről nem esett szó. Pedig vártam rá. Kíváncsi voltam, Ő mit érzett akkor.
- Hazza - szólított Louis, úgy érzem sokadszorra. Túlságosan elbambultam.
- Hm? - szóltam vissza, mire megnyugodott.
- Csak nem figyeltél - vont vállat.
- Elgondolkoztam - legyintettem. - De mi ez a név?
- Milyen név? - kérdezett vissza.
- Hazza.
- Nem tudom - vigyorodott el. - Csak ez jutott eszembe rólad.
- Értem - mosolyogtam.
- Ez lesz a beceneved tőlem - mondta, és átnyúlt az asztalon, hogy kezét az enyémre tegye.
A pillangók újraéledtek a gyomromba, és azt hittem kiszabadulnak onnan, olyan erővel tört rám az érzés.
Csak Louis szemébe bámultam mélyen, ahogy Ő is az enyémbe.
Kizártuk a külvilágot, csak ketten léteztünk.
- N...N Nem akarunk hazamenni? - kérdeztem dadogva, mire Louis bólintott.
A tálcákat otthagyva siettünk a Roveremhez. Nem pillantottunk egymásra, csak lépkedtünk. Gyorsan. A lehető leggyorsabban.
Az autóban sűrűn pillantottam Louis-ra, de nem szólaltam meg.
Mikor megérkeztünk, valósággal feltéptem a kocsiajtót. A szatyrokkal nyomultam be a bejárati ajtón.
Louis csendben követett.
Felkapcsoltam a lámpát, majd szembe fordultam Louis-val. Vártam rá. Vártam, hogy megtörténjen a lehetetlen. Megcsókoljon.
Louis nem mozdult, csak nézett. Mélyen.
Lehet, hogy valamit félreértettem? És nem is akar semmit tőlem?
Ekkor megszűnt köztünk a tér. Louis közelebb lépett hozzám. Csak cenctik választották el tőlem.
- Louis, mi ez az egész? - kérdeztem halkan, mert nem értettem mit akar.
- Nem tudom - suttogta.
Egyre kevesebb volt a távolság a testeink között. A levegő izzott. Azt hittem felrobbanok.
Csak bámultunk egymás szemébe. Féltünk. Féltünk megtenni az első lépést.
Azt éreztem megőrülök, ha azonnal nem történik valami. Ezért én cselekedtem, ha már Louis nem akart/tudott.
Közelebb léptem, kezeim nyakára tettem, majd magamhoz húztam. Féltem mit fog szólni, de nem érdekelt.
Mikor ajkai az enyémre tapadtak, azt éreztem, hogy égek. Hihetetlenül.
Ha akartam volna se tudtam volna elszakadni tőle. Akartam őt, mindennél jobban.
Úgy látszik, Louis is élvezte. Keze a hajamba siklott, és húzta azt.
Valósággal faltuk egymást, egyre mohóbban, mint aki nem tud betelni a másikkal.
- Göndör - lihegett Louis, mikor elhúzódott.
Vággyal telt szemekkel meredtem rá, mire elmosolyodott.
- Szeretlek - suttogta.
- Én is Louis. Mindennél jobban.
Mikor ezt kimondtam, Louis kezdeményezett, és újra megcsókolt. A fellegekben éreztem magam.
Azt hittem, hogy álmodok. Mint a mesékben.
Jó dolog szeretni. Ennél már csak az jobb, ha viszonozzák is.

Sziasztok drágáim!:) Nagyon szépen köszönöm, hogy egyre többen vagyunk, gyarapszunk.
Mindjárt elérjük a 3.000 megtekintést! 
A részhez csak annyit fűznék hozzá, hogy remélem senki sem csalódott. 
Húzhattam volna még tovább, de gondoltam eleget "töketlenkedtek". 
Szeretnék kitűzni egy kommenthatárt, ha nem gond. Úgy gondolom, így elsőre, hogy 10 komment ideális lesz.
A következő részt jövő hét pénteken hozom, ha minden igaz.
https://www.facebook.com/groups/351270608329459/?fref=ts < Csatlakozzatok ide!;)
Köszönök mindent.
Puszi,
Nelli.

Chapter 04

Mikor lejárt a munkaidő, mindenki hazaindult. Elég sötét volt már, hogy csak úgy beletaláljak a zárba a kulccsal, úgyhogy ügyetlenkedtem egy darabig, de Louis türelmesen várt. Hátán a sporttáskával figyelte a bénázásom.
- Segítek - elégelte meg, majd a zárba nyomta a kulcsot. Elsőre. Ráfordította, aztán önelégülten elvigyorodott. Kikaptam a kezéből a kulcsot, majd elvezettem az autómig.
- Szállj be - nyomtam meg a "kinyitó" gombot.
- Elég jó ez a verda - kopogtatta meg a Range Rover-em ajtaját.
- Még az apámé volt - csuklott el a hangom.
- Bocs, haver. Nem tudtam - rázta fejét.
Csak megértően bólintottam, és hazaindultunk.
Az út csendben telt. Nem volt kínos, inkább elgondolkodtató.
Csak akkor szólaltam meg, mikor megérkeztünk: - Ez lenne a házam.
- Takaros - nevetett Louis lomhán.
- Még nem is láttad belülről - löktem meg a vállát.
Végre! Kezdett oldódni a hangulat.
Mikor kinyitottam az ajtót (beletaláltam a zárba, másodszorra!) a házban sötétség uralkodott.
Felkapcsoltam a villanyt, és körbenéztem. Még nem is néztem körül a saját házamba laikusként.
- Belülről is takaros - nyomult be mellettem Louis, és ledobta a cuccait a kanapéra.
- Hát akkor... Érezd otthon magad?! - nevettem fel kínosan.
- Meglesz - lehuppant az ülőgarnitúrára, és felrakta a lábait a dohányzóasztalra.
- A fürdőszoba balra van - mutattam az előszoba vége felé.
- Oké - emelte a kezét a fejéhez.
- Éhes vagy? - enyhült meg a szívem rajta, mikor láttam, hogy csendben matat.
- Persze - hatalmas vigyor ült a képére.
- Az az igazság, hogy nem nagyon tudok, és szoktam főzni. Mindig megállok valahol vacsorázni.
- Akkor jó, mert én meg egyáltalán nem szoktam enni. Csak ünnepnapokon - nevetett kínosan.
- Ha ezt tudom, akkor megállok valahol.
- Nem baj. Ez is csak egy nap a sok közül.
- Miért mondod ezt? - szegeztem rá a tekintetem.
- Csak ritka, hogy rendes kajához jutok...
- Talán egy tojást meg tudok főzni - tűnődtem.
- Segítek - tápászkodott fel, és a konyhába vettük az irányt.
Feltettem a vizet forrni, miközben Louis megmosta a tojásokat.
Mikor a víz forrni kezdett, Louis belehajította őket.
- Nem tört szét? - néztem utána. Szerencsére nem.
Odaálltam a tűzhely elé, és vártam. Louis még téblábolt kicsit, majd mögém lépett, és a fejét a vállamra hajtotta. Így figyeltük a tojásokat. Vagyis inkább Ő.
Nekem ettől az apró mozdulattól az egekbe szökött a pulzusom, és lepkék kezdtek el csapdosni a gyomromba. Nem mertem ránézni, mert különben elárulom magam.
Persze, voltam már szerelmes, de soha nem éreztem ilyet. Ilyen különöset. Se lánynál, se fiúnál.
Igen... Szóval régen sem vetettem meg a férfi nemet, ilyen téren. De ez most merőben más.
Régen mindig csúfoltak, és melegnek hívtak. Ami részben igaz is volt, de ezt sose mertem bevallani, még magamnak sem. Inkább a munkába menekültem. Néha meg-megnéztem pár nőt, de semmi komoly.
- Harry - súgta a fülembe Louis.
Félve rápillantottam, ő pedig a tojásokra mutatott.
- Szerintem kész - mosolygott.
Kicsit megráztam magam, és erőt merítettem, hogy kivegyem a tojásokat a gőzölgő vízből.

Késő estére leszakadt az ég. Mintha dézsából öntenék a vizet, ami bár Londonban nem meglepő, villámlást is vont maga után.
- Végeztél? - kérdeztem Louis-t, mikor kijött a fürdőszobából, egy szál alsógatyában.
- Ja - mondta, majd megállt előttem.
- Akkor, én megyek aludni - álltam fel, mire megroppantak a végtagjaim.
- Menj, Göndör - vigyorgott Louis. - Aludj jól!
- Te is - mosolyogtam rá.
Becsuktam a szobaajtóm, és lerogytam az ágyba.
Sosem voltak problémáim a vihar miatt, de ma mégsem tudtam elaludni.
Rengeteget gondolkoztam, mire végre megtalált az álommanó.

Egy nyikorgásra ébredtem. Hangos nyikorgásra. A mellettem lévő oldalra pillantok, ahol az órát tartom.2:48.
Mi lehetett ez? A másik oldalamra fordultam, de azzal a lendülettel fel is ültem.
- Szia Göndör - suttogta Louis.
- Jézusom Louis, a szívbajt hoztad rám!
- Ugye nem baj, ha itt maradok? - nézett boci szemekkel.
Mély levegőt vettem.
- Dehogy baj. De miért jöttél?
- Mindig félek az égi jelenségektől - legyintett.
- Ne félj - mosolyogtam.
Egy pár centit felém csúszott, majd megszólalt: - Már nem.
A kezemet félve a hátára helyeztem. Nem tudtam mit fog szólni.
Jólesően sóhajtott egyet, mire felbátorodtam. Simogattam a hátát, míg el nem aludt.
Ez a helyzet elég furcsán érintett. Most jött el az az idő, mikor semmit nem értek.

Helló drágáim :) 10 perc késéssel meghoztam a 4.részt. Pontosan szombat 00:08-ra lettem kész. Azt hiszem, ez nem túl nagy késés.
Szóval. Kaptam gy díjat, aminek nagyon-nagyon örülök. Életem első díja :3 (És remélem nem az utolsó)
Az előző résszel kapcsolatban nincs mit mondanom. 8 komment, 18 rendszeres olvasó, és majdnem 2000 oldalmegtekintés. Nagyon örülök :)
Mindezekkel továbbra se kíméljetek.! ;)
Láthatjátok, hogy új dizájn-ja van az oldalnak, és kibővítettem pár menüponttal, ahova be lehet nézni.
Remélem tetszett ez a rész, és komiztok :) 
Puszi, 
Nelli.

Chapter 03

Ahogy telt az idő, és Louis-t egyre jobban megismertem, azt hiszem, egyre jobban elvarázsolt.
Nem volt unalmas figura, minden napra tartogatott valami hülyeséget, amivel persze az egész szerkesztőség szívébe belopta magát. Mindenki imádta őt. Mindenkivel közvetlen és laza volt. Jó volt a közelébe lenni.

Ma rekordot döntött. Csak 10 percet késett. A dolgozók - és én is - megszokták már, hogy Lou-ra kell várnunk. Már fel sem kapják rajta a vizet.
- Cső - rontott be az ajtón Louis. A többiek visszaköszöntek neki, én viszont gyanúsan néztem.
- Louis... - kezdtem, mire rám emelte tekintetét. - Miért van nálad egy sporttáska?
Úgy tűnik Louis nem számított a kérdésre, mert a földet kezdte pásztázni.
- Hát. Khm. Meló után edzeni megyek - jelent meg egy hamis mosoly az arcán.
Kerestem a tekintetét, de nem tudtam elcsípni. Visszafordult az asztalához, majd lehuppant a székébe.
Megráztam magam, majd elindultam, hogy körülnézzek a fotó-teremben.
A munkások éppen képeket válogattak. Bele-bele néztem, de nem igazán kötött le.
Folyton Louis járt a fejembe. Azt hiszem kezd érzéseket kiváltani belőlem. Soha nem éreztem még ilyet, amit mellette. Különös, de nagyon jó, és megnyugtató érzés. Persze ezt Ő semmiképpen sem tudhatja meg. Még a végén hülyének nézne... Lehetetlen helyzet.
Csak köröztem az épületben. Nem tudtam sehol megállapodni. Úgy döntöttem kimegyek kicsit a közeli parkba, hogy kiszellőztessem a fejem. Éppen nyitottam a bejárati ajtót, mikor szinte összeütköztem Louis-val.
- Szia Göndör! - mosolygott vidáman.
- Szia Louis - mosolyogtam vissza rá.
- Éppen hozzád jövök.
- Most nem igazán érek rá - ráztam a fejem.
- Pedig fontos lenne - húzta a száját.
- Mmm. Gyere el velem sétálni. Ott is el tudod mondani - haraptam a számba. Kíváncsi voltam eljönne-e.
Louis mosolyogva bólintott, majd elindultunk. Elég hideg volt, ezért összehúztam magamon a szövetkabátom.
A Hyde Park-ba mentünk, nem volt túl messze a szerkesztőségtől. Némán sétáltunk egymás mellett, a gondolatainkba merülve. Nem volt kínos a csend. Inkább megnyugtató.
- Harry - szólalt meg Louis.
Ráemeltem a tekintetem, mire folytatta.
- Tudod, kértem tőled előleget, az albérletem miatt.
- Igen - biccentettem.
- Nos, kiderült, hogy az csak egy töredéke a tartozásomnak. És... Azt nem igazán tudom törleszteni. Ezért. Kidobtak - mire befejezte, a cipője orrát tanulmányozta.
- És hová mész? - Aggódtam érte. Nagyon is.
- Hát ez a baj... Khm. Arra gondoltam, hogy nem mehetnék hozzád lakni? Csak egy kis időre. Te vagy az egyetlen barátom - szomorodott el.
A barátjának tart? Hozzám akar költözni? Ez mind, sokkolt egy kicsit. Csak bámultam magam elé, de egy hang sem jött ki a torkomon.
- Göndör? - ráncolta a szemöldökét Louis. - Beleegyezel?
Még mindig sokkos állapotban bólogattam, mire Louis a nyakamba ugrott.
- Köszönöm! - ölelt meg szorosan.
- Nincs mit - suttogtam a hajába.

Sziasztok.! Bocsi, hogy késtem a résszel, de volt egy kis probléma.
Ígérem, a következő rész hosszabb lesz:$
Köszönöm szépen a 11 komit, több mint 1000 megjelenítést, és a 16 feliratkozót.! :)
Remélem ehhez a részhez is írtok majd.
Puszi,
Nelli.

Chapter 02

Louis nem csak kinézetben keltett lázadó típust, hanem belsőleg is.
Rögtön az első munkanapon késett. Minden alkalmazott felsorakozott az irodában, pontban nyolckor. Kivéve persze Louis-t. Nyilván ártana a hírnevének, ha pontos lenne.
Még vártam pár percet, hátha befut, de mivel nem érkezett, munkára intettem a dolgozókat. Mindenki elment a dolgára, én pedig egyedül maradtam. Kicsit fellélegeztem, és elindultam a saját termembe.
Éppen nyitottam volna az ajtót, mikor megnyikordult a bejárat.
- Helló! - intett Louis, nyugodtan sétálva felém.
- Louis! Késtél! - kezdtem a letolást, de zsebre dugott kézzel a szemembe meredt.
Elvarázsolt a pillantása. Olyan nyugodt, és kiegyensúlyozott volt, hogy nem tudtam tovább beszélni.
- Ne aggódj már ennyit. Itt vagyok, nem? - válaszolt gyengéd mosollyal.
- De, persze - túrtam a hajamba hanyagul.
- Ó, most elrontottad a hajad! Hogy merészeltél hozzányúlni? - dramatizálta túl, és a hajamba túrva igazított rajta. Kissé meglepett, de nagyon izgatott, mitől ennyire bátor. Mégis csak a főnöke vagyok!
- Fél óráig zselézem, hogy ne álljon ilyen kuszán. Mégis néha hozzá kell érnem. Főleg ilyenek miatt, mint te - nevettem zavartan.
- Na, göndör, mond, hogy mit kell melóznom, és haladjunk.
- Gyere, vezettem a terembe, ahol a többi író/szerkesztő dolgozott.
Meglepetten tekintettek fel, mikor magam mögött vezettem a punk, tetovált, fültágítós Louis-t.
- Emberek, az új munkatársatok, Louis.
- Helló! - intett körbe.
A szerkesztőség többi tagja halkan zúgolódott, majd minden elhalkult, mikor megszólaltam.
- Fogadjátok sok szeretettel. És jó munkát - léptem ki az ajtón, otthagyva Louis-t az oroszlánok közt.
Gondoltam elég tökös ahhoz, hogy megoldja majd a helyzeteket.
Leültem a székembe, és elgondolkodva löktem egyet a gurulós fotelen.
A gondolataimba merülve pörögtem, amíg el nem szédültem.
Kicsit megráztam magam, hogy elmúljon az émelyítő érzés, majd belekezdtem a munkába.
Épp az egyik fotózás képeit válogattam össze, mikor kopogtak.
- Tessék! - szóltam ki unottan.
- Csá - lépett be Louis magabiztosan.
- Louis?! - néztem rá kérdőn, miközben lehuppant az asztalom előtti székre, és felpakolta a lábát.
- Kész vagyok mindennel. Unatkoztam - magyarázott.
- Máris kész vagy? - kerekedett el a szemem.
- Persze. Csak az az egy cikk volt - vont vállat.
- Igen. Khm. Azért ennyi idő alatt senki nem végzett. Azt hittem ezzel elleszel.
- Félreismertél, Göndör .
- Nem is ismerlek - ráztam a fejem.
- Ez a baj - húzta el a száját. - Ráérsz?
- Most? - húztam fel a szemöldököm.
- Ja - mosolygott. - De ha nem akarsz, akkor hagyjuk - emelte fel a kezét.
- Nem, dehogy - túrtam a hajamba. Nem akartam itt hagyni a csapatot, de szívesen megismerkedtem volna közelebbről Louis-val.
- Oké, menjünk - adtam meg magam.
Felvettem a kabátom, mert londoni időjáráshoz híven elég hűvös volt a levegő. Ehhez képest Louis ujjatlan pólóba, és háromnegyedes gatyában jött mellettem.
Úgy döntöttünk, hogy a Starbucks-ba megyünk, mivel az nincs messze, így ha valami gond van, nem kell órákat gyalogolni.
Louis egy forrócsokit rendelt, én pedig egy kávét. Mikor megkaptuk a gőzölgő italokat, letelepedtünk egy nyugis helyre.
- Szóval te miért vagy munkamániás? - csapott bele egyből a közepébe Louis.
Kicsit elgondolkodtam a válasz előtt, majd mindent elmondtam neki, az elejétől fogva, apám halála utánig, és mostanáig.
Kicsit meglephette a szóáradatom, de figyelmesen hallgatott.
- Szóval ezért - nézett a földre.
- Igen... És te? Meg nem értett punk?
- Nem igazán - ivott bele a forrócsokiba - Igazából volt 4 bátyám... Azt hiszem, ez elég indok.
Kezdtem megérteni a helyzetét. Nem lehetett neki könnyű. És mindamellett, lenyűgözött, hogy milyen szabad, és megértő. Kezdem megkedvelni.

Miután Lou-val kibeszéltük magunkat, indulni készültünk.
- Harry, várj még! - ragadta meg vállam Louis.
Miután kérdőn néztem rám, folytatta.
- Van egy kis gáz.
- Mi a baj? - riadtam meg.
- Csak hát...Hú. Szóval tudom, hogy nagy kérés, de nem tudnál most kifizetni?
- De hát ez az első munkanapod! - csattantam fel.
- Tudom, de nincs pénzem. És az albérletben már amúgy el vagyok csúszva a fizetéssel. Kérlek! - könyörgött. A helyzet az, hogy meg tudtam érteni. És szívem szerint rögtön rávágtam volna, hogy igen, de az kicsit feltűnő lett volna, ezért "gondolkodtam" kicsit.
- Legyen - sóhajtottam.
Louis egyből a nyakamba ugrott, és szorosan átölelt.
- Kösz, haver - mosolygott, miután elengedett. Kék szemei, csak úgy telve voltak örömmel.

Sziasztok:) Köszönöm szépen a 7 komit, és 10 feliratkozót. Nagyon jó látni, hogy egyre többen leszünk.
Komikat és Feliratkozókat remélem most is fogok kapni, mert nagyon jól esnek. Szóval így tovább!
Puszi,
Nelli.

Chapter 01

- Harry! - hallottam egy tompa hangot mellőlem.
- Mond, Rachel - vetettem rá egy gyors pillantást, miközben tovább siettem a szerkesztőség termén.
- Harry állj már meg! - ragadta meg a kezem. - Lassíts már.
- Nem érek rá. Rengeteg dolgom van.
- Lazíts egy kicsit. Már kész van a szeptemberi szám. Csak át kell ellenőrizned a lapot. Ülj le, hozok egy kávét - vezetett Rachel az asztalom mögötti székhez.
Lehuppantam a fekete bőrszékre, és lehunytam a szemem.
Nehéz a dolgom, mióta elvesztettem az apámat. Az egyetlen embert, akire számíthattam volna.
Ö volt a Vogue divatmagazin Egyesült Királyság-i főszerkesztője.
A halála után, mint egyetlen fia, rám maradt ez a poszt.19 évesen, ez azt hiszem, nagy szó.
Mindig is erre a posztra tanultam, és készültem, de nem hittem, hogy ilyen hamar kell bizonyítanom.
- Meghoztam a kávét - tette le elém a Starbucks-os poharat Rachel. Szerencsére a szomszédban van, ezért mindig onnan vesszük a kávét, forrócsokit.
- Köszönöm - ittam bele a forró koffeinadagba.
- Ne felejtsd el, ma van a felvételi. Jön pár ember a szerkesztői melóra, és a modellkedésre is.
- Jó, hogy szólsz! Már kiment a fejemből.
- Majd üzenek, ha megjöttek. De most mennem kell.
- Jó munkát - intettem, és tovább szürcsöltem az italom.

Alig egy órával később, már minden készen állt. Ott ültem a megszokott helyemen, a bőrkanapén, ahonnan a jelentkezőket bírálom el. Hogy kevesebb munkám legyen, előtte már átmennek egy rostán, amit két alsóbb rendű szerkesztő figyelt. Aztán kerülnek hozzám a legjobbak.
Ma elég gyatra volt a hozatal, csupán pár ember volt, akiben igazán láttam valamit.
De ők mind a modell-szakmára jöttek. Mindet kifaggattam, és csináltunk pár portfóliót is.
Kellene legalább egy szerkesztő. Mindig cserélgetem az embereim, hogy egy rovat, vagy cikk ne váljon unalmassá, ugyan abból a szemszögből.
Legalább egy embert kell találnom. Sorban bejöttek a jelöltek, akik az újságíró posztra jöttek.
Mondtam nekik egy témát, amiről írniuk kellett, egy egy-másfél oldalas anyagot.
Csupán 6 ember írt lázasan, és koncentrálva. Ahogy körbenéztem köztük, furcsábbnál furcsább embereket láttam. De gondoltam nem ez a lényeg, ha jól írnak.
Fél óra alatt mindenki elkészült. Kiküldtem őket a teremből, és mindenki cikkét szóról szóra átolvastam.
Ilyet még soha nem mondtam, mert tényleg, volt amelyikben láttam a reményt, de ezek az írások mind, egytől-egyig ritka szarok voltak! Aztán megláttam a köteg alatt, egy összegyűrődött lapot.
A főcímen kívül, csak firkák, és rajzok voltak rajta. Semmi szöveg. Kreatív. Ez tetszik.
Nem szóban írta le az adott témát, hanem rajzokba. Ilyennel még nem találkoztam. Egyből megcsillant a remény, miszerint van egy főszerkesztőnk. De nem volt rajta a neve.
Még egyszer átnéztem a többi lapot. Rajta voltak a nevek. Akkor gondoltam, kimegyek, és tájékoztatom őket az eredményekről.
Mikor lenyomtam a kilincset, az ajtó nyikorogva tárult ki. A kint várakozó emberek közül mindenki felkapta a fejét.
- Megszülettek az eredmények - köszörültem meg a torkom. - Szóval, aki a nevét hallja, azzal sajnálattal közlöm, hogy távozhat. Mindenkinek nagyon köszönöm a próbálkozást.
Mindenki izgatottan figyelt, és az arcomat szuggerálta.
Mikor felsoroltam a neveket, kiürült a terem. Csupán egy férfi ült szótlanul, a legtávolabb eső részen.
A csudába! - gondoltam, mert ezek szerint a névtelen író eltűnt.
Gondolataimat a férfi zavarta meg, aki felállt, és felém közeledett.
- Megkaptam az állást? - tekintett a szemembe, mire zavarba jöttem.
Egy tetovált pasi volt fültágítóval, trikóban, és sapkában. Persze, ő is bent volt! Rá is kellett volna gondolnom!
- Igen - nyögtem zavartan, mikor továbbra is fürkészte az arcom. - Nagyon ötletes, szép munka - nyújtottam a kezem, mire ő megrázta.
- Kösz. Mikor kezdhetek? Elég sürgős lenne.
A modora kissé megtántorított. Elég nehéz stílusa volt, ezzel meg kell tanulnom bánni.
- Holnap kezdhetsz - vettem én is félvállról, utánozva a srácot. - Feltéve, ha megtudhatom a neved.
- Ja, Louis. Louis Tomlinson.
- Örülök. Harry Styles. A jövendőbeli főnöke - ragadtam meg a kezét, széles mosollyal.
- Komolyan te vagy itt a góré? - röhögött hitetlenül. - Fiatal vagy még ehhez, öcsi.
- Nem gondolom, hogy ehhez bármi közöd is lenne, Tomlinson - szűrtem a szavakat, mert felidegesített a nemtörődömsége.
- Jól van papa, majd holnap jövök! - csapott rá a vállamra, és kiment a teremből.
Hitetlenkedve bámultam utána, majd a lapjára. Ez komolyan egy ember?

Lassan sétáltam vissza a szerkesztőség termébe. Mikor beléptem a számítógépekkel tarkított asztalokhoz, mindenki kérdőn nézett. Majd Greg megszólalt: - Találtál valakit?
Se szó, se beszéd odanyújtottam neki Louis lapját. Greg összeráncolta a homlokát.
- Eredeti. Mindig jót választasz, főnök!
- Ne hízelegj, inkább csekkold le a modelleket is - dobtam át a pendrive-ot, amin a képek vannak.

Este hatkor mindenkinek lejárt a műszaka. Szintén, mint minden nap, hullafáradtan zártam be az épület ajtaját, és nyomtam be a riasztót. Beültem az út szélén parkoló Audi R8-asomba és a kedvenc éttermem felé vettem az irányt. Leállítottam a motort, a parkolóba, és beléptem a Rules étterem ajtaján.
A szokásos vacsorámat kértem amit hamar el is készítettek.
Megettem, fizettem és hazaindultam. Minden nap a szokásos kör.
19 évesen az ember felelőtlenül bulizik, én pedig dolgozom. Reggeltől estig.
Mikor lerogytam az ágyamba, nyakig betakaróztam. Akaratlanul is előtörtek az emlékeim.
Ha az apám még élne, talán nekem is lehetne rendes tinédzserkorom. De ezt azt hiszem, már kár firtatni.
A könnyek csorogni kezdtek az arcomon, amint elvesztem az emlékeimben.
Nekem ez a sorsom. Így írták meg a nagykönyvben.

Hát sziasztok. Amint látjátok, meghoztam az első fejezetet. Nagyon örülök a kommenteknek, amiben bíztató kritikát kapott a Prológus, és persze a 6 feliratkozónak. Csak így tovább.! :)
Kommenthatárt nemszabok, de örülök, minél több érkezik, hiszen én abból nyerem az ihletet.
Akár pozitív, akár negatív. Szóval ne hagyjatok cserben, továbbra is komizzatok, és iratkozzatok fel, ha tetszenek a részek.
Puszi,
Nelli.

Prológus.

Styles

Ugye tudod milyen érzés fáradtan ébredni? Kialvatlanul kelni, és minden kezdődik előröl, akármennyire nem szeretnéd. Éled a napokat, egymás után, monotonan. Nem érzed a különbséget, a hétfői, és a pénteki nap között. Túlhajszoltan, fáradtan, és kimerülve rogysz be az ágyadba. A tested ránehezedik a puha paplanra.
Az álmaid ismét az ismerős csörgés riasztja fel. Talán úgy érzed, mintha nem is élnél. Az emberi kapcsolataid a porba hulltak, mindezt egy állásért. Legszívesebben egy új életet kezdenél, valahol távol. Barátokat szerezni, szórakozni, és rátalálni a szerelemre. A merő ellentéte, a mostani életednek.
De talán eljön az őrangyalod, akire bármikor számíthatsz. Segít rátalálnod a barátokra, a szerelemre, és az új életre. Csak nyisd fel a szemed.

Sziasztok.! :) Üdvözlök minden új, és régi olvasót. Mint látjátok, új blogot nyitottam. Régóta érdekel a Larry-bromance, ezért írtam ezt a történetet.

Nem nevezném magam shippernek, ezt tisztázzuk, de én romance-ként is elfogadnám őket.

Kíváncsi vagyok, ilyen téren mennyire vagytok érdeklődőek, ezért kipróbálom magam.

Nem igazán írtam még ehhez hasonló sztorit, szóval bocsássatok meg nekem.

Ez más kaliberű lesz, mint az eddigi blogjaim.Egészen más rávilágítást szeretnék adni a sztoriba.

Szóval kérek mindenkit, aki elolvasta a Prológust, írjon egy kommentet, hogy tudjam mennyien vagytok, és ezek közül kinek tetszett.

És még egy valami, a fejléccel kapcsolatban.Mivel én ehhez béna vagyok, már leadtam a rendelést, úgyhogy készül a blog hivatalos fejléce.! :)

Köszönöm. 

Nelli.