Chapter 01

- Harry! - hallottam egy tompa hangot mellőlem.
- Mond, Rachel - vetettem rá egy gyors pillantást, miközben tovább siettem a szerkesztőség termén.
- Harry állj már meg! - ragadta meg a kezem. - Lassíts már.
- Nem érek rá. Rengeteg dolgom van.
- Lazíts egy kicsit. Már kész van a szeptemberi szám. Csak át kell ellenőrizned a lapot. Ülj le, hozok egy kávét - vezetett Rachel az asztalom mögötti székhez.
Lehuppantam a fekete bőrszékre, és lehunytam a szemem.
Nehéz a dolgom, mióta elvesztettem az apámat. Az egyetlen embert, akire számíthattam volna.
Ö volt a Vogue divatmagazin Egyesült Királyság-i főszerkesztője.
A halála után, mint egyetlen fia, rám maradt ez a poszt.19 évesen, ez azt hiszem, nagy szó.
Mindig is erre a posztra tanultam, és készültem, de nem hittem, hogy ilyen hamar kell bizonyítanom.
- Meghoztam a kávét - tette le elém a Starbucks-os poharat Rachel. Szerencsére a szomszédban van, ezért mindig onnan vesszük a kávét, forrócsokit.
- Köszönöm - ittam bele a forró koffeinadagba.
- Ne felejtsd el, ma van a felvételi. Jön pár ember a szerkesztői melóra, és a modellkedésre is.
- Jó, hogy szólsz! Már kiment a fejemből.
- Majd üzenek, ha megjöttek. De most mennem kell.
- Jó munkát - intettem, és tovább szürcsöltem az italom.

Alig egy órával később, már minden készen állt. Ott ültem a megszokott helyemen, a bőrkanapén, ahonnan a jelentkezőket bírálom el. Hogy kevesebb munkám legyen, előtte már átmennek egy rostán, amit két alsóbb rendű szerkesztő figyelt. Aztán kerülnek hozzám a legjobbak.
Ma elég gyatra volt a hozatal, csupán pár ember volt, akiben igazán láttam valamit.
De ők mind a modell-szakmára jöttek. Mindet kifaggattam, és csináltunk pár portfóliót is.
Kellene legalább egy szerkesztő. Mindig cserélgetem az embereim, hogy egy rovat, vagy cikk ne váljon unalmassá, ugyan abból a szemszögből.
Legalább egy embert kell találnom. Sorban bejöttek a jelöltek, akik az újságíró posztra jöttek.
Mondtam nekik egy témát, amiről írniuk kellett, egy egy-másfél oldalas anyagot.
Csupán 6 ember írt lázasan, és koncentrálva. Ahogy körbenéztem köztük, furcsábbnál furcsább embereket láttam. De gondoltam nem ez a lényeg, ha jól írnak.
Fél óra alatt mindenki elkészült. Kiküldtem őket a teremből, és mindenki cikkét szóról szóra átolvastam.
Ilyet még soha nem mondtam, mert tényleg, volt amelyikben láttam a reményt, de ezek az írások mind, egytől-egyig ritka szarok voltak! Aztán megláttam a köteg alatt, egy összegyűrődött lapot.
A főcímen kívül, csak firkák, és rajzok voltak rajta. Semmi szöveg. Kreatív. Ez tetszik.
Nem szóban írta le az adott témát, hanem rajzokba. Ilyennel még nem találkoztam. Egyből megcsillant a remény, miszerint van egy főszerkesztőnk. De nem volt rajta a neve.
Még egyszer átnéztem a többi lapot. Rajta voltak a nevek. Akkor gondoltam, kimegyek, és tájékoztatom őket az eredményekről.
Mikor lenyomtam a kilincset, az ajtó nyikorogva tárult ki. A kint várakozó emberek közül mindenki felkapta a fejét.
- Megszülettek az eredmények - köszörültem meg a torkom. - Szóval, aki a nevét hallja, azzal sajnálattal közlöm, hogy távozhat. Mindenkinek nagyon köszönöm a próbálkozást.
Mindenki izgatottan figyelt, és az arcomat szuggerálta.
Mikor felsoroltam a neveket, kiürült a terem. Csupán egy férfi ült szótlanul, a legtávolabb eső részen.
A csudába! - gondoltam, mert ezek szerint a névtelen író eltűnt.
Gondolataimat a férfi zavarta meg, aki felállt, és felém közeledett.
- Megkaptam az állást? - tekintett a szemembe, mire zavarba jöttem.
Egy tetovált pasi volt fültágítóval, trikóban, és sapkában. Persze, ő is bent volt! Rá is kellett volna gondolnom!
- Igen - nyögtem zavartan, mikor továbbra is fürkészte az arcom. - Nagyon ötletes, szép munka - nyújtottam a kezem, mire ő megrázta.
- Kösz. Mikor kezdhetek? Elég sürgős lenne.
A modora kissé megtántorított. Elég nehéz stílusa volt, ezzel meg kell tanulnom bánni.
- Holnap kezdhetsz - vettem én is félvállról, utánozva a srácot. - Feltéve, ha megtudhatom a neved.
- Ja, Louis. Louis Tomlinson.
- Örülök. Harry Styles. A jövendőbeli főnöke - ragadtam meg a kezét, széles mosollyal.
- Komolyan te vagy itt a góré? - röhögött hitetlenül. - Fiatal vagy még ehhez, öcsi.
- Nem gondolom, hogy ehhez bármi közöd is lenne, Tomlinson - szűrtem a szavakat, mert felidegesített a nemtörődömsége.
- Jól van papa, majd holnap jövök! - csapott rá a vállamra, és kiment a teremből.
Hitetlenkedve bámultam utána, majd a lapjára. Ez komolyan egy ember?

Lassan sétáltam vissza a szerkesztőség termébe. Mikor beléptem a számítógépekkel tarkított asztalokhoz, mindenki kérdőn nézett. Majd Greg megszólalt: - Találtál valakit?
Se szó, se beszéd odanyújtottam neki Louis lapját. Greg összeráncolta a homlokát.
- Eredeti. Mindig jót választasz, főnök!
- Ne hízelegj, inkább csekkold le a modelleket is - dobtam át a pendrive-ot, amin a képek vannak.

Este hatkor mindenkinek lejárt a műszaka. Szintén, mint minden nap, hullafáradtan zártam be az épület ajtaját, és nyomtam be a riasztót. Beültem az út szélén parkoló Audi R8-asomba és a kedvenc éttermem felé vettem az irányt. Leállítottam a motort, a parkolóba, és beléptem a Rules étterem ajtaján.
A szokásos vacsorámat kértem amit hamar el is készítettek.
Megettem, fizettem és hazaindultam. Minden nap a szokásos kör.
19 évesen az ember felelőtlenül bulizik, én pedig dolgozom. Reggeltől estig.
Mikor lerogytam az ágyamba, nyakig betakaróztam. Akaratlanul is előtörtek az emlékeim.
Ha az apám még élne, talán nekem is lehetne rendes tinédzserkorom. De ezt azt hiszem, már kár firtatni.
A könnyek csorogni kezdtek az arcomon, amint elvesztem az emlékeimben.
Nekem ez a sorsom. Így írták meg a nagykönyvben.

Hát sziasztok. Amint látjátok, meghoztam az első fejezetet. Nagyon örülök a kommenteknek, amiben bíztató kritikát kapott a Prológus, és persze a 6 feliratkozónak. Csak így tovább.! :)
Kommenthatárt nemszabok, de örülök, minél több érkezik, hiszen én abból nyerem az ihletet.
Akár pozitív, akár negatív. Szóval ne hagyjatok cserben, továbbra is komizzatok, és iratkozzatok fel, ha tetszenek a részek.
Puszi,
Nelli.