Chapter 02

Louis nem csak kinézetben keltett lázadó típust, hanem belsőleg is.
Rögtön az első munkanapon késett. Minden alkalmazott felsorakozott az irodában, pontban nyolckor. Kivéve persze Louis-t. Nyilván ártana a hírnevének, ha pontos lenne.
Még vártam pár percet, hátha befut, de mivel nem érkezett, munkára intettem a dolgozókat. Mindenki elment a dolgára, én pedig egyedül maradtam. Kicsit fellélegeztem, és elindultam a saját termembe.
Éppen nyitottam volna az ajtót, mikor megnyikordult a bejárat.
- Helló! - intett Louis, nyugodtan sétálva felém.
- Louis! Késtél! - kezdtem a letolást, de zsebre dugott kézzel a szemembe meredt.
Elvarázsolt a pillantása. Olyan nyugodt, és kiegyensúlyozott volt, hogy nem tudtam tovább beszélni.
- Ne aggódj már ennyit. Itt vagyok, nem? - válaszolt gyengéd mosollyal.
- De, persze - túrtam a hajamba hanyagul.
- Ó, most elrontottad a hajad! Hogy merészeltél hozzányúlni? - dramatizálta túl, és a hajamba túrva igazított rajta. Kissé meglepett, de nagyon izgatott, mitől ennyire bátor. Mégis csak a főnöke vagyok!
- Fél óráig zselézem, hogy ne álljon ilyen kuszán. Mégis néha hozzá kell érnem. Főleg ilyenek miatt, mint te - nevettem zavartan.
- Na, göndör, mond, hogy mit kell melóznom, és haladjunk.
- Gyere, vezettem a terembe, ahol a többi író/szerkesztő dolgozott.
Meglepetten tekintettek fel, mikor magam mögött vezettem a punk, tetovált, fültágítós Louis-t.
- Emberek, az új munkatársatok, Louis.
- Helló! - intett körbe.
A szerkesztőség többi tagja halkan zúgolódott, majd minden elhalkult, mikor megszólaltam.
- Fogadjátok sok szeretettel. És jó munkát - léptem ki az ajtón, otthagyva Louis-t az oroszlánok közt.
Gondoltam elég tökös ahhoz, hogy megoldja majd a helyzeteket.
Leültem a székembe, és elgondolkodva löktem egyet a gurulós fotelen.
A gondolataimba merülve pörögtem, amíg el nem szédültem.
Kicsit megráztam magam, hogy elmúljon az émelyítő érzés, majd belekezdtem a munkába.
Épp az egyik fotózás képeit válogattam össze, mikor kopogtak.
- Tessék! - szóltam ki unottan.
- Csá - lépett be Louis magabiztosan.
- Louis?! - néztem rá kérdőn, miközben lehuppant az asztalom előtti székre, és felpakolta a lábát.
- Kész vagyok mindennel. Unatkoztam - magyarázott.
- Máris kész vagy? - kerekedett el a szemem.
- Persze. Csak az az egy cikk volt - vont vállat.
- Igen. Khm. Azért ennyi idő alatt senki nem végzett. Azt hittem ezzel elleszel.
- Félreismertél, Göndör .
- Nem is ismerlek - ráztam a fejem.
- Ez a baj - húzta el a száját. - Ráérsz?
- Most? - húztam fel a szemöldököm.
- Ja - mosolygott. - De ha nem akarsz, akkor hagyjuk - emelte fel a kezét.
- Nem, dehogy - túrtam a hajamba. Nem akartam itt hagyni a csapatot, de szívesen megismerkedtem volna közelebbről Louis-val.
- Oké, menjünk - adtam meg magam.
Felvettem a kabátom, mert londoni időjáráshoz híven elég hűvös volt a levegő. Ehhez képest Louis ujjatlan pólóba, és háromnegyedes gatyában jött mellettem.
Úgy döntöttünk, hogy a Starbucks-ba megyünk, mivel az nincs messze, így ha valami gond van, nem kell órákat gyalogolni.
Louis egy forrócsokit rendelt, én pedig egy kávét. Mikor megkaptuk a gőzölgő italokat, letelepedtünk egy nyugis helyre.
- Szóval te miért vagy munkamániás? - csapott bele egyből a közepébe Louis.
Kicsit elgondolkodtam a válasz előtt, majd mindent elmondtam neki, az elejétől fogva, apám halála utánig, és mostanáig.
Kicsit meglephette a szóáradatom, de figyelmesen hallgatott.
- Szóval ezért - nézett a földre.
- Igen... És te? Meg nem értett punk?
- Nem igazán - ivott bele a forrócsokiba - Igazából volt 4 bátyám... Azt hiszem, ez elég indok.
Kezdtem megérteni a helyzetét. Nem lehetett neki könnyű. És mindamellett, lenyűgözött, hogy milyen szabad, és megértő. Kezdem megkedvelni.

Miután Lou-val kibeszéltük magunkat, indulni készültünk.
- Harry, várj még! - ragadta meg vállam Louis.
Miután kérdőn néztem rám, folytatta.
- Van egy kis gáz.
- Mi a baj? - riadtam meg.
- Csak hát...Hú. Szóval tudom, hogy nagy kérés, de nem tudnál most kifizetni?
- De hát ez az első munkanapod! - csattantam fel.
- Tudom, de nincs pénzem. És az albérletben már amúgy el vagyok csúszva a fizetéssel. Kérlek! - könyörgött. A helyzet az, hogy meg tudtam érteni. És szívem szerint rögtön rávágtam volna, hogy igen, de az kicsit feltűnő lett volna, ezért "gondolkodtam" kicsit.
- Legyen - sóhajtottam.
Louis egyből a nyakamba ugrott, és szorosan átölelt.
- Kösz, haver - mosolygott, miután elengedett. Kék szemei, csak úgy telve voltak örömmel.

Sziasztok:) Köszönöm szépen a 7 komit, és 10 feliratkozót. Nagyon jó látni, hogy egyre többen leszünk.
Komikat és Feliratkozókat remélem most is fogok kapni, mert nagyon jól esnek. Szóval így tovább!
Puszi,
Nelli.