Mikor lejárt a munkaidő, mindenki hazaindult. Elég sötét volt már, hogy csak úgy beletaláljak a zárba a kulccsal, úgyhogy ügyetlenkedtem egy darabig, de Louis türelmesen várt. Hátán a sporttáskával figyelte a bénázásom.
- Segítek - elégelte meg, majd a zárba nyomta a kulcsot. Elsőre. Ráfordította, aztán önelégülten elvigyorodott. Kikaptam a kezéből a kulcsot, majd elvezettem az autómig.
- Szállj be - nyomtam meg a "kinyitó" gombot.
- Elég jó ez a verda - kopogtatta meg a Range Rover-em ajtaját.
- Még az apámé volt - csuklott el a hangom.
- Bocs, haver. Nem tudtam - rázta fejét.
Csak megértően bólintottam, és hazaindultunk.
Az út csendben telt. Nem volt kínos, inkább elgondolkodtató.
Csak akkor szólaltam meg, mikor megérkeztünk: - Ez lenne a házam.
- Takaros - nevetett Louis lomhán.
- Még nem is láttad belülről - löktem meg a vállát.
Végre! Kezdett oldódni a hangulat.
Mikor kinyitottam az ajtót (beletaláltam a zárba, másodszorra!) a házban sötétség uralkodott.
Felkapcsoltam a villanyt, és körbenéztem. Még nem is néztem körül a saját házamba laikusként.
- Belülről is takaros - nyomult be mellettem Louis, és ledobta a cuccait a kanapéra.
- Hát akkor... Érezd otthon magad?! - nevettem fel kínosan.
- Meglesz - lehuppant az ülőgarnitúrára, és felrakta a lábait a dohányzóasztalra.
- A fürdőszoba balra van - mutattam az előszoba vége felé.
- Oké - emelte a kezét a fejéhez.
- Éhes vagy? - enyhült meg a szívem rajta, mikor láttam, hogy csendben matat.
- Persze - hatalmas vigyor ült a képére.
- Az az igazság, hogy nem nagyon tudok, és szoktam főzni. Mindig megállok valahol vacsorázni.
- Akkor jó, mert én meg egyáltalán nem szoktam enni. Csak ünnepnapokon - nevetett kínosan.
- Ha ezt tudom, akkor megállok valahol.
- Nem baj. Ez is csak egy nap a sok közül.
- Miért mondod ezt? - szegeztem rá a tekintetem.
- Csak ritka, hogy rendes kajához jutok...
- Talán egy tojást meg tudok főzni - tűnődtem.
- Segítek - tápászkodott fel, és a konyhába vettük az irányt.
Feltettem a vizet forrni, miközben Louis megmosta a tojásokat.
Mikor a víz forrni kezdett, Louis belehajította őket.
- Nem tört szét? - néztem utána. Szerencsére nem.
Odaálltam a tűzhely elé, és vártam. Louis még téblábolt kicsit, majd mögém lépett, és a fejét a vállamra hajtotta. Így figyeltük a tojásokat. Vagyis inkább Ő.
Nekem ettől az apró mozdulattól az egekbe szökött a pulzusom, és lepkék kezdtek el csapdosni a gyomromba. Nem mertem ránézni, mert különben elárulom magam.
Persze, voltam már szerelmes, de soha nem éreztem ilyet. Ilyen különöset. Se lánynál, se fiúnál.
Igen... Szóval régen sem vetettem meg a férfi nemet, ilyen téren. De ez most merőben más.
Régen mindig csúfoltak, és melegnek hívtak. Ami részben igaz is volt, de ezt sose mertem bevallani, még magamnak sem. Inkább a munkába menekültem. Néha meg-megnéztem pár nőt, de semmi komoly.
- Harry - súgta a fülembe Louis.
Félve rápillantottam, ő pedig a tojásokra mutatott.
- Szerintem kész - mosolygott.
Kicsit megráztam magam, és erőt merítettem, hogy kivegyem a tojásokat a gőzölgő vízből.
Késő estére leszakadt az ég. Mintha dézsából öntenék a vizet, ami bár Londonban nem meglepő, villámlást is vont maga után.
- Végeztél? - kérdeztem Louis-t, mikor kijött a fürdőszobából, egy szál alsógatyában.
- Ja - mondta, majd megállt előttem.
- Akkor, én megyek aludni - álltam fel, mire megroppantak a végtagjaim.
- Menj, Göndör - vigyorgott Louis. - Aludj jól!
- Te is - mosolyogtam rá.
Becsuktam a szobaajtóm, és lerogytam az ágyba.
Sosem voltak problémáim a vihar miatt, de ma mégsem tudtam elaludni.
Rengeteget gondolkoztam, mire végre megtalált az álommanó.
Egy nyikorgásra ébredtem. Hangos nyikorgásra. A mellettem lévő oldalra pillantok, ahol az órát tartom.2:48.
Mi lehetett ez? A másik oldalamra fordultam, de azzal a lendülettel fel is ültem.
- Szia Göndör - suttogta Louis.
- Jézusom Louis, a szívbajt hoztad rám!
- Ugye nem baj, ha itt maradok? - nézett boci szemekkel.
Mély levegőt vettem.
- Dehogy baj. De miért jöttél?
- Mindig félek az égi jelenségektől - legyintett.
- Ne félj - mosolyogtam.
Egy pár centit felém csúszott, majd megszólalt: - Már nem.
A kezemet félve a hátára helyeztem. Nem tudtam mit fog szólni.
Jólesően sóhajtott egyet, mire felbátorodtam. Simogattam a hátát, míg el nem aludt.
Ez a helyzet elég furcsán érintett. Most jött el az az idő, mikor semmit nem értek.
Helló drágáim :) 10 perc késéssel meghoztam a 4.részt. Pontosan szombat 00:08-ra lettem kész. Azt hiszem, ez nem túl nagy késés.
Szóval. Kaptam gy díjat, aminek nagyon-nagyon örülök. Életem első díja :3 (És remélem nem az utolsó)
Az előző résszel kapcsolatban nincs mit mondanom. 8 komment, 18 rendszeres olvasó, és majdnem 2000 oldalmegtekintés. Nagyon örülök :)
Mindezekkel továbbra se kíméljetek.! ;)
Láthatjátok, hogy új dizájn-ja van az oldalnak, és kibővítettem pár menüponttal, ahova be lehet nézni.
Remélem tetszett ez a rész, és komiztok :)
Puszi,
Nelli.
2013. május 31., péntek
2013. május 25., szombat
Chapter 03
Ahogy telt az idő, és Louis-t egyre jobban megismertem, azt hiszem, egyre jobban elvarázsolt.
Nem volt unalmas figura, minden napra tartogatott valami hülyeséget, amivel persze az egész szerkesztőség szívébe belopta magát. Mindenki imádta őt. Mindenkivel közvetlen és laza volt. Jó volt a közelébe lenni.
Ma rekordot döntött. Csak 10 percet késett. A dolgozók - és én is - megszokták már, hogy Lou-ra kell várnunk. Már fel sem kapják rajta a vizet.
- Cső - rontott be az ajtón Louis. A többiek visszaköszöntek neki, én viszont gyanúsan néztem.
- Louis... - kezdtem, mire rám emelte tekintetét. - Miért van nálad egy sporttáska?
Úgy tűnik Louis nem számított a kérdésre, mert a földet kezdte pásztázni.
- Hát. Khm. Meló után edzeni megyek - jelent meg egy hamis mosoly az arcán.
Kerestem a tekintetét, de nem tudtam elcsípni. Visszafordult az asztalához, majd lehuppant a székébe.
Megráztam magam, majd elindultam, hogy körülnézzek a fotó-teremben.
A munkások éppen képeket válogattak. Bele-bele néztem, de nem igazán kötött le.
Folyton Louis járt a fejembe. Azt hiszem kezd érzéseket kiváltani belőlem. Soha nem éreztem még ilyet, amit mellette. Különös, de nagyon jó, és megnyugtató érzés. Persze ezt Ő semmiképpen sem tudhatja meg. Még a végén hülyének nézne... Lehetetlen helyzet.
Csak köröztem az épületben. Nem tudtam sehol megállapodni. Úgy döntöttem kimegyek kicsit a közeli parkba, hogy kiszellőztessem a fejem. Éppen nyitottam a bejárati ajtót, mikor szinte összeütköztem Louis-val.
- Szia Göndör! - mosolygott vidáman.
- Szia Louis - mosolyogtam vissza rá.
- Éppen hozzád jövök.
- Most nem igazán érek rá - ráztam a fejem.
- Pedig fontos lenne - húzta a száját.
- Mmm. Gyere el velem sétálni. Ott is el tudod mondani - haraptam a számba. Kíváncsi voltam eljönne-e.
Louis mosolyogva bólintott, majd elindultunk. Elég hideg volt, ezért összehúztam magamon a szövetkabátom.
A Hyde Park-ba mentünk, nem volt túl messze a szerkesztőségtől. Némán sétáltunk egymás mellett, a gondolatainkba merülve. Nem volt kínos a csend. Inkább megnyugtató.
- Harry - szólalt meg Louis.
Ráemeltem a tekintetem, mire folytatta.
- Tudod, kértem tőled előleget, az albérletem miatt.
- Igen - biccentettem.
- Nos, kiderült, hogy az csak egy töredéke a tartozásomnak. És... Azt nem igazán tudom törleszteni. Ezért. Kidobtak - mire befejezte, a cipője orrát tanulmányozta.
- És hová mész? - Aggódtam érte. Nagyon is.
- Hát ez a baj... Khm. Arra gondoltam, hogy nem mehetnék hozzád lakni? Csak egy kis időre. Te vagy az egyetlen barátom - szomorodott el.
A barátjának tart? Hozzám akar költözni? Ez mind, sokkolt egy kicsit. Csak bámultam magam elé, de egy hang sem jött ki a torkomon.
- Göndör? - ráncolta a szemöldökét Louis. - Beleegyezel?
Még mindig sokkos állapotban bólogattam, mire Louis a nyakamba ugrott.
- Köszönöm! - ölelt meg szorosan.
- Nincs mit - suttogtam a hajába.
Sziasztok.! Bocsi, hogy késtem a résszel, de volt egy kis probléma.
Ígérem, a következő rész hosszabb lesz:$
Köszönöm szépen a 11 komit, több mint 1000 megjelenítést, és a 16 feliratkozót.! :)
Remélem ehhez a részhez is írtok majd.
Puszi,
Nelli.
Nem volt unalmas figura, minden napra tartogatott valami hülyeséget, amivel persze az egész szerkesztőség szívébe belopta magát. Mindenki imádta őt. Mindenkivel közvetlen és laza volt. Jó volt a közelébe lenni.
Ma rekordot döntött. Csak 10 percet késett. A dolgozók - és én is - megszokták már, hogy Lou-ra kell várnunk. Már fel sem kapják rajta a vizet.
- Cső - rontott be az ajtón Louis. A többiek visszaköszöntek neki, én viszont gyanúsan néztem.
- Louis... - kezdtem, mire rám emelte tekintetét. - Miért van nálad egy sporttáska?
Úgy tűnik Louis nem számított a kérdésre, mert a földet kezdte pásztázni.
- Hát. Khm. Meló után edzeni megyek - jelent meg egy hamis mosoly az arcán.
Kerestem a tekintetét, de nem tudtam elcsípni. Visszafordult az asztalához, majd lehuppant a székébe.
Megráztam magam, majd elindultam, hogy körülnézzek a fotó-teremben.
A munkások éppen képeket válogattak. Bele-bele néztem, de nem igazán kötött le.
Folyton Louis járt a fejembe. Azt hiszem kezd érzéseket kiváltani belőlem. Soha nem éreztem még ilyet, amit mellette. Különös, de nagyon jó, és megnyugtató érzés. Persze ezt Ő semmiképpen sem tudhatja meg. Még a végén hülyének nézne... Lehetetlen helyzet.
Csak köröztem az épületben. Nem tudtam sehol megállapodni. Úgy döntöttem kimegyek kicsit a közeli parkba, hogy kiszellőztessem a fejem. Éppen nyitottam a bejárati ajtót, mikor szinte összeütköztem Louis-val.
- Szia Göndör! - mosolygott vidáman.
- Szia Louis - mosolyogtam vissza rá.
- Éppen hozzád jövök.
- Most nem igazán érek rá - ráztam a fejem.
- Pedig fontos lenne - húzta a száját.
- Mmm. Gyere el velem sétálni. Ott is el tudod mondani - haraptam a számba. Kíváncsi voltam eljönne-e.
Louis mosolyogva bólintott, majd elindultunk. Elég hideg volt, ezért összehúztam magamon a szövetkabátom.
A Hyde Park-ba mentünk, nem volt túl messze a szerkesztőségtől. Némán sétáltunk egymás mellett, a gondolatainkba merülve. Nem volt kínos a csend. Inkább megnyugtató.
- Harry - szólalt meg Louis.
Ráemeltem a tekintetem, mire folytatta.
- Tudod, kértem tőled előleget, az albérletem miatt.
- Igen - biccentettem.
- Nos, kiderült, hogy az csak egy töredéke a tartozásomnak. És... Azt nem igazán tudom törleszteni. Ezért. Kidobtak - mire befejezte, a cipője orrát tanulmányozta.
- És hová mész? - Aggódtam érte. Nagyon is.
- Hát ez a baj... Khm. Arra gondoltam, hogy nem mehetnék hozzád lakni? Csak egy kis időre. Te vagy az egyetlen barátom - szomorodott el.
A barátjának tart? Hozzám akar költözni? Ez mind, sokkolt egy kicsit. Csak bámultam magam elé, de egy hang sem jött ki a torkomon.
- Göndör? - ráncolta a szemöldökét Louis. - Beleegyezel?
Még mindig sokkos állapotban bólogattam, mire Louis a nyakamba ugrott.
- Köszönöm! - ölelt meg szorosan.
- Nincs mit - suttogtam a hajába.
Sziasztok.! Bocsi, hogy késtem a résszel, de volt egy kis probléma.
Ígérem, a következő rész hosszabb lesz:$
Köszönöm szépen a 11 komit, több mint 1000 megjelenítést, és a 16 feliratkozót.! :)
Remélem ehhez a részhez is írtok majd.
Puszi,
Nelli.
2013. május 17., péntek
Chapter 02
Louis nem csak kinézetben keltett lázadó típust, hanem belsőleg is.
Rögtön az első munkanapon késett. Minden alkalmazott felsorakozott az irodában, pontban nyolckor. Kivéve persze Louis-t. Nyilván ártana a hírnevének, ha pontos lenne.
Még vártam pár percet, hátha befut, de mivel nem érkezett, munkára intettem a dolgozókat. Mindenki elment a dolgára, én pedig egyedül maradtam. Kicsit fellélegeztem, és elindultam a saját termembe.
Éppen nyitottam volna az ajtót, mikor megnyikordult a bejárat.
- Helló! - intett Louis, nyugodtan sétálva felém.
- Louis! Késtél! - kezdtem a letolást, de zsebre dugott kézzel a szemembe meredt.
Elvarázsolt a pillantása. Olyan nyugodt, és kiegyensúlyozott volt, hogy nem tudtam tovább beszélni.
- Ne aggódj már ennyit. Itt vagyok, nem? - válaszolt gyengéd mosollyal.
- De, persze - túrtam a hajamba hanyagul.
- Ó, most elrontottad a hajad! Hogy merészeltél hozzányúlni? - dramatizálta túl, és a hajamba túrva igazított rajta. Kissé meglepett, de nagyon izgatott, mitől ennyire bátor. Mégis csak a főnöke vagyok!
- Fél óráig zselézem, hogy ne álljon ilyen kuszán. Mégis néha hozzá kell érnem. Főleg ilyenek miatt, mint te - nevettem zavartan.
- Na, göndör, mond, hogy mit kell melóznom, és haladjunk.
- Gyere, vezettem a terembe, ahol a többi író/szerkesztő dolgozott.
Meglepetten tekintettek fel, mikor magam mögött vezettem a punk, tetovált, fültágítós Louis-t.
- Emberek, az új munkatársatok, Louis.
- Helló! - intett körbe.
A szerkesztőség többi tagja halkan zúgolódott, majd minden elhalkult, mikor megszólaltam.
- Fogadjátok sok szeretettel. És jó munkát - léptem ki az ajtón, otthagyva Louis-t az oroszlánok közt.
Gondoltam elég tökös ahhoz, hogy megoldja majd a helyzeteket.
Leültem a székembe, és elgondolkodva löktem egyet a gurulós fotelen.
A gondolataimba merülve pörögtem, amíg el nem szédültem.
Kicsit megráztam magam, hogy elmúljon az émelyítő érzés, majd belekezdtem a munkába.
Épp az egyik fotózás képeit válogattam össze, mikor kopogtak.
- Tessék! - szóltam ki unottan.
- Csá - lépett be Louis magabiztosan.
- Louis?! - néztem rá kérdőn, miközben lehuppant az asztalom előtti székre, és felpakolta a lábát.
- Kész vagyok mindennel. Unatkoztam - magyarázott.
- Máris kész vagy? - kerekedett el a szemem.
- Persze. Csak az az egy cikk volt - vont vállat.
- Igen. Khm. Azért ennyi idő alatt senki nem végzett. Azt hittem ezzel elleszel.
- Félreismertél, Göndör .
- Nem is ismerlek - ráztam a fejem.
- Ez a baj - húzta el a száját. - Ráérsz?
- Most? - húztam fel a szemöldököm.
- Ja - mosolygott. - De ha nem akarsz, akkor hagyjuk - emelte fel a kezét.
- Nem, dehogy - túrtam a hajamba. Nem akartam itt hagyni a csapatot, de szívesen megismerkedtem volna közelebbről Louis-val.
- Oké, menjünk - adtam meg magam.
Felvettem a kabátom, mert londoni időjáráshoz híven elég hűvös volt a levegő. Ehhez képest Louis ujjatlan pólóba, és háromnegyedes gatyában jött mellettem.
Úgy döntöttünk, hogy a Starbucks-ba megyünk, mivel az nincs messze, így ha valami gond van, nem kell órákat gyalogolni.
Louis egy forrócsokit rendelt, én pedig egy kávét. Mikor megkaptuk a gőzölgő italokat, letelepedtünk egy nyugis helyre.
- Szóval te miért vagy munkamániás? - csapott bele egyből a közepébe Louis.
Kicsit elgondolkodtam a válasz előtt, majd mindent elmondtam neki, az elejétől fogva, apám halála utánig, és mostanáig.
Kicsit meglephette a szóáradatom, de figyelmesen hallgatott.
- Szóval ezért - nézett a földre.
- Igen... És te? Meg nem értett punk?
- Nem igazán - ivott bele a forrócsokiba - Igazából volt 4 bátyám... Azt hiszem, ez elég indok.
Kezdtem megérteni a helyzetét. Nem lehetett neki könnyű. És mindamellett, lenyűgözött, hogy milyen szabad, és megértő. Kezdem megkedvelni.
Miután Lou-val kibeszéltük magunkat, indulni készültünk.
- Harry, várj még! - ragadta meg vállam Louis.
Miután kérdőn néztem rám, folytatta.
- Van egy kis gáz.
- Mi a baj? - riadtam meg.
- Csak hát...Hú. Szóval tudom, hogy nagy kérés, de nem tudnál most kifizetni?
- De hát ez az első munkanapod! - csattantam fel.
- Tudom, de nincs pénzem. És az albérletben már amúgy el vagyok csúszva a fizetéssel. Kérlek! - könyörgött. A helyzet az, hogy meg tudtam érteni. És szívem szerint rögtön rávágtam volna, hogy igen, de az kicsit feltűnő lett volna, ezért "gondolkodtam" kicsit.
- Legyen - sóhajtottam.
Louis egyből a nyakamba ugrott, és szorosan átölelt.
- Kösz, haver - mosolygott, miután elengedett. Kék szemei, csak úgy telve voltak örömmel.
Sziasztok:) Köszönöm szépen a 7 komit, és 10 feliratkozót. Nagyon jó látni, hogy egyre többen leszünk.
Komikat és Feliratkozókat remélem most is fogok kapni, mert nagyon jól esnek. Szóval így tovább!
Puszi,
Nelli.
Rögtön az első munkanapon késett. Minden alkalmazott felsorakozott az irodában, pontban nyolckor. Kivéve persze Louis-t. Nyilván ártana a hírnevének, ha pontos lenne.
Még vártam pár percet, hátha befut, de mivel nem érkezett, munkára intettem a dolgozókat. Mindenki elment a dolgára, én pedig egyedül maradtam. Kicsit fellélegeztem, és elindultam a saját termembe.
Éppen nyitottam volna az ajtót, mikor megnyikordult a bejárat.
- Helló! - intett Louis, nyugodtan sétálva felém.
- Louis! Késtél! - kezdtem a letolást, de zsebre dugott kézzel a szemembe meredt.
Elvarázsolt a pillantása. Olyan nyugodt, és kiegyensúlyozott volt, hogy nem tudtam tovább beszélni.
- Ne aggódj már ennyit. Itt vagyok, nem? - válaszolt gyengéd mosollyal.
- De, persze - túrtam a hajamba hanyagul.
- Ó, most elrontottad a hajad! Hogy merészeltél hozzányúlni? - dramatizálta túl, és a hajamba túrva igazított rajta. Kissé meglepett, de nagyon izgatott, mitől ennyire bátor. Mégis csak a főnöke vagyok!
- Fél óráig zselézem, hogy ne álljon ilyen kuszán. Mégis néha hozzá kell érnem. Főleg ilyenek miatt, mint te - nevettem zavartan.
- Na, göndör, mond, hogy mit kell melóznom, és haladjunk.
- Gyere, vezettem a terembe, ahol a többi író/szerkesztő dolgozott.
Meglepetten tekintettek fel, mikor magam mögött vezettem a punk, tetovált, fültágítós Louis-t.
- Emberek, az új munkatársatok, Louis.
- Helló! - intett körbe.
A szerkesztőség többi tagja halkan zúgolódott, majd minden elhalkult, mikor megszólaltam.
- Fogadjátok sok szeretettel. És jó munkát - léptem ki az ajtón, otthagyva Louis-t az oroszlánok közt.
Gondoltam elég tökös ahhoz, hogy megoldja majd a helyzeteket.
Leültem a székembe, és elgondolkodva löktem egyet a gurulós fotelen.
A gondolataimba merülve pörögtem, amíg el nem szédültem.
Kicsit megráztam magam, hogy elmúljon az émelyítő érzés, majd belekezdtem a munkába.
Épp az egyik fotózás képeit válogattam össze, mikor kopogtak.
- Tessék! - szóltam ki unottan.
- Csá - lépett be Louis magabiztosan.
- Louis?! - néztem rá kérdőn, miközben lehuppant az asztalom előtti székre, és felpakolta a lábát.
- Kész vagyok mindennel. Unatkoztam - magyarázott.
- Máris kész vagy? - kerekedett el a szemem.
- Persze. Csak az az egy cikk volt - vont vállat.
- Igen. Khm. Azért ennyi idő alatt senki nem végzett. Azt hittem ezzel elleszel.
- Félreismertél, Göndör .
- Nem is ismerlek - ráztam a fejem.
- Ez a baj - húzta el a száját. - Ráérsz?
- Most? - húztam fel a szemöldököm.
- Ja - mosolygott. - De ha nem akarsz, akkor hagyjuk - emelte fel a kezét.
- Nem, dehogy - túrtam a hajamba. Nem akartam itt hagyni a csapatot, de szívesen megismerkedtem volna közelebbről Louis-val.
- Oké, menjünk - adtam meg magam.
Felvettem a kabátom, mert londoni időjáráshoz híven elég hűvös volt a levegő. Ehhez képest Louis ujjatlan pólóba, és háromnegyedes gatyában jött mellettem.
Úgy döntöttünk, hogy a Starbucks-ba megyünk, mivel az nincs messze, így ha valami gond van, nem kell órákat gyalogolni.
Louis egy forrócsokit rendelt, én pedig egy kávét. Mikor megkaptuk a gőzölgő italokat, letelepedtünk egy nyugis helyre.
- Szóval te miért vagy munkamániás? - csapott bele egyből a közepébe Louis.
Kicsit elgondolkodtam a válasz előtt, majd mindent elmondtam neki, az elejétől fogva, apám halála utánig, és mostanáig.
Kicsit meglephette a szóáradatom, de figyelmesen hallgatott.
- Szóval ezért - nézett a földre.
- Igen... És te? Meg nem értett punk?
- Nem igazán - ivott bele a forrócsokiba - Igazából volt 4 bátyám... Azt hiszem, ez elég indok.
Kezdtem megérteni a helyzetét. Nem lehetett neki könnyű. És mindamellett, lenyűgözött, hogy milyen szabad, és megértő. Kezdem megkedvelni.
Miután Lou-val kibeszéltük magunkat, indulni készültünk.
- Harry, várj még! - ragadta meg vállam Louis.
Miután kérdőn néztem rám, folytatta.
- Van egy kis gáz.
- Mi a baj? - riadtam meg.
- Csak hát...Hú. Szóval tudom, hogy nagy kérés, de nem tudnál most kifizetni?
- De hát ez az első munkanapod! - csattantam fel.
- Tudom, de nincs pénzem. És az albérletben már amúgy el vagyok csúszva a fizetéssel. Kérlek! - könyörgött. A helyzet az, hogy meg tudtam érteni. És szívem szerint rögtön rávágtam volna, hogy igen, de az kicsit feltűnő lett volna, ezért "gondolkodtam" kicsit.
- Legyen - sóhajtottam.
Louis egyből a nyakamba ugrott, és szorosan átölelt.
- Kösz, haver - mosolygott, miután elengedett. Kék szemei, csak úgy telve voltak örömmel.
Sziasztok:) Köszönöm szépen a 7 komit, és 10 feliratkozót. Nagyon jó látni, hogy egyre többen leszünk.
Komikat és Feliratkozókat remélem most is fogok kapni, mert nagyon jól esnek. Szóval így tovább!
Puszi,
Nelli.
2013. május 11., szombat
Chapter 01
- Harry! - hallottam egy tompa hangot mellőlem.
- Mond, Rachel - vetettem rá egy gyors pillantást, miközben tovább siettem a szerkesztőség termén.
- Harry állj már meg! - ragadta meg a kezem. - Lassíts már.
- Nem érek rá. Rengeteg dolgom van.
- Lazíts egy kicsit. Már kész van a szeptemberi szám. Csak át kell ellenőrizned a lapot. Ülj le, hozok egy kávét - vezetett Rachel az asztalom mögötti székhez.
Lehuppantam a fekete bőrszékre, és lehunytam a szemem.
Nehéz a dolgom, mióta elvesztettem az apámat. Az egyetlen embert, akire számíthattam volna.
Ö volt a Vogue divatmagazin Egyesült Királyság-i főszerkesztője.
A halála után, mint egyetlen fia, rám maradt ez a poszt.19 évesen, ez azt hiszem, nagy szó.
Mindig is erre a posztra tanultam, és készültem, de nem hittem, hogy ilyen hamar kell bizonyítanom.
- Meghoztam a kávét - tette le elém a Starbucks-os poharat Rachel. Szerencsére a szomszédban van, ezért mindig onnan vesszük a kávét, forrócsokit.
- Köszönöm - ittam bele a forró koffeinadagba.
- Ne felejtsd el, ma van a felvételi. Jön pár ember a szerkesztői melóra, és a modellkedésre is.
- Jó, hogy szólsz! Már kiment a fejemből.
- Majd üzenek, ha megjöttek. De most mennem kell.
- Jó munkát - intettem, és tovább szürcsöltem az italom.
Alig egy órával később, már minden készen állt. Ott ültem a megszokott helyemen, a bőrkanapén, ahonnan a jelentkezőket bírálom el. Hogy kevesebb munkám legyen, előtte már átmennek egy rostán, amit két alsóbb rendű szerkesztő figyelt. Aztán kerülnek hozzám a legjobbak.
Ma elég gyatra volt a hozatal, csupán pár ember volt, akiben igazán láttam valamit.
De ők mind a modell-szakmára jöttek. Mindet kifaggattam, és csináltunk pár portfóliót is.
Kellene legalább egy szerkesztő. Mindig cserélgetem az embereim, hogy egy rovat, vagy cikk ne váljon unalmassá, ugyan abból a szemszögből.
Legalább egy embert kell találnom. Sorban bejöttek a jelöltek, akik az újságíró posztra jöttek.
Mondtam nekik egy témát, amiről írniuk kellett, egy egy-másfél oldalas anyagot.
Csupán 6 ember írt lázasan, és koncentrálva. Ahogy körbenéztem köztük, furcsábbnál furcsább embereket láttam. De gondoltam nem ez a lényeg, ha jól írnak.
Fél óra alatt mindenki elkészült. Kiküldtem őket a teremből, és mindenki cikkét szóról szóra átolvastam.
Ilyet még soha nem mondtam, mert tényleg, volt amelyikben láttam a reményt, de ezek az írások mind, egytől-egyig ritka szarok voltak! Aztán megláttam a köteg alatt, egy összegyűrődött lapot.
A főcímen kívül, csak firkák, és rajzok voltak rajta. Semmi szöveg. Kreatív. Ez tetszik.
Nem szóban írta le az adott témát, hanem rajzokba. Ilyennel még nem találkoztam. Egyből megcsillant a remény, miszerint van egy főszerkesztőnk. De nem volt rajta a neve.
Még egyszer átnéztem a többi lapot. Rajta voltak a nevek. Akkor gondoltam, kimegyek, és tájékoztatom őket az eredményekről.
Mikor lenyomtam a kilincset, az ajtó nyikorogva tárult ki. A kint várakozó emberek közül mindenki felkapta a fejét.
- Megszülettek az eredmények - köszörültem meg a torkom. - Szóval, aki a nevét hallja, azzal sajnálattal közlöm, hogy távozhat. Mindenkinek nagyon köszönöm a próbálkozást.
Mindenki izgatottan figyelt, és az arcomat szuggerálta.
Mikor felsoroltam a neveket, kiürült a terem. Csupán egy férfi ült szótlanul, a legtávolabb eső részen.
A csudába! - gondoltam, mert ezek szerint a névtelen író eltűnt.
Gondolataimat a férfi zavarta meg, aki felállt, és felém közeledett.
- Megkaptam az állást? - tekintett a szemembe, mire zavarba jöttem.
Egy tetovált pasi volt fültágítóval, trikóban, és sapkában. Persze, ő is bent volt! Rá is kellett volna gondolnom!
- Igen - nyögtem zavartan, mikor továbbra is fürkészte az arcom. - Nagyon ötletes, szép munka - nyújtottam a kezem, mire ő megrázta.
- Kösz. Mikor kezdhetek? Elég sürgős lenne.
A modora kissé megtántorított. Elég nehéz stílusa volt, ezzel meg kell tanulnom bánni.
- Holnap kezdhetsz - vettem én is félvállról, utánozva a srácot. - Feltéve, ha megtudhatom a neved.
- Ja, Louis. Louis Tomlinson.
- Örülök. Harry Styles. A jövendőbeli főnöke - ragadtam meg a kezét, széles mosollyal.
- Komolyan te vagy itt a góré? - röhögött hitetlenül. - Fiatal vagy még ehhez, öcsi.
- Nem gondolom, hogy ehhez bármi közöd is lenne, Tomlinson - szűrtem a szavakat, mert felidegesített a nemtörődömsége.
- Jól van papa, majd holnap jövök! - csapott rá a vállamra, és kiment a teremből.
Hitetlenkedve bámultam utána, majd a lapjára. Ez komolyan egy ember?
Lassan sétáltam vissza a szerkesztőség termébe. Mikor beléptem a számítógépekkel tarkított asztalokhoz, mindenki kérdőn nézett. Majd Greg megszólalt: - Találtál valakit?
Se szó, se beszéd odanyújtottam neki Louis lapját. Greg összeráncolta a homlokát.
- Eredeti. Mindig jót választasz, főnök!
- Ne hízelegj, inkább csekkold le a modelleket is - dobtam át a pendrive-ot, amin a képek vannak.
Este hatkor mindenkinek lejárt a műszaka. Szintén, mint minden nap, hullafáradtan zártam be az épület ajtaját, és nyomtam be a riasztót. Beültem az út szélén parkoló Audi R8-asomba és a kedvenc éttermem felé vettem az irányt. Leállítottam a motort, a parkolóba, és beléptem a Rules étterem ajtaján.
A szokásos vacsorámat kértem amit hamar el is készítettek.
Megettem, fizettem és hazaindultam. Minden nap a szokásos kör.
19 évesen az ember felelőtlenül bulizik, én pedig dolgozom. Reggeltől estig.
Mikor lerogytam az ágyamba, nyakig betakaróztam. Akaratlanul is előtörtek az emlékeim.
Ha az apám még élne, talán nekem is lehetne rendes tinédzserkorom. De ezt azt hiszem, már kár firtatni.
A könnyek csorogni kezdtek az arcomon, amint elvesztem az emlékeimben.
Nekem ez a sorsom. Így írták meg a nagykönyvben.
Hát sziasztok. Amint látjátok, meghoztam az első fejezetet. Nagyon örülök a kommenteknek, amiben bíztató kritikát kapott a Prológus, és persze a 6 feliratkozónak. Csak így tovább.! :)
Kommenthatárt nemszabok, de örülök, minél több érkezik, hiszen én abból nyerem az ihletet.
Akár pozitív, akár negatív. Szóval ne hagyjatok cserben, továbbra is komizzatok, és iratkozzatok fel, ha tetszenek a részek.
Puszi,
Nelli.
- Mond, Rachel - vetettem rá egy gyors pillantást, miközben tovább siettem a szerkesztőség termén.
- Harry állj már meg! - ragadta meg a kezem. - Lassíts már.
- Nem érek rá. Rengeteg dolgom van.
- Lazíts egy kicsit. Már kész van a szeptemberi szám. Csak át kell ellenőrizned a lapot. Ülj le, hozok egy kávét - vezetett Rachel az asztalom mögötti székhez.
Lehuppantam a fekete bőrszékre, és lehunytam a szemem.
Nehéz a dolgom, mióta elvesztettem az apámat. Az egyetlen embert, akire számíthattam volna.
Ö volt a Vogue divatmagazin Egyesült Királyság-i főszerkesztője.
A halála után, mint egyetlen fia, rám maradt ez a poszt.19 évesen, ez azt hiszem, nagy szó.
Mindig is erre a posztra tanultam, és készültem, de nem hittem, hogy ilyen hamar kell bizonyítanom.
- Meghoztam a kávét - tette le elém a Starbucks-os poharat Rachel. Szerencsére a szomszédban van, ezért mindig onnan vesszük a kávét, forrócsokit.
- Köszönöm - ittam bele a forró koffeinadagba.
- Ne felejtsd el, ma van a felvételi. Jön pár ember a szerkesztői melóra, és a modellkedésre is.
- Jó, hogy szólsz! Már kiment a fejemből.
- Majd üzenek, ha megjöttek. De most mennem kell.
- Jó munkát - intettem, és tovább szürcsöltem az italom.
Alig egy órával később, már minden készen állt. Ott ültem a megszokott helyemen, a bőrkanapén, ahonnan a jelentkezőket bírálom el. Hogy kevesebb munkám legyen, előtte már átmennek egy rostán, amit két alsóbb rendű szerkesztő figyelt. Aztán kerülnek hozzám a legjobbak.
Ma elég gyatra volt a hozatal, csupán pár ember volt, akiben igazán láttam valamit.
De ők mind a modell-szakmára jöttek. Mindet kifaggattam, és csináltunk pár portfóliót is.
Kellene legalább egy szerkesztő. Mindig cserélgetem az embereim, hogy egy rovat, vagy cikk ne váljon unalmassá, ugyan abból a szemszögből.
Legalább egy embert kell találnom. Sorban bejöttek a jelöltek, akik az újságíró posztra jöttek.
Mondtam nekik egy témát, amiről írniuk kellett, egy egy-másfél oldalas anyagot.
Csupán 6 ember írt lázasan, és koncentrálva. Ahogy körbenéztem köztük, furcsábbnál furcsább embereket láttam. De gondoltam nem ez a lényeg, ha jól írnak.
Fél óra alatt mindenki elkészült. Kiküldtem őket a teremből, és mindenki cikkét szóról szóra átolvastam.
Ilyet még soha nem mondtam, mert tényleg, volt amelyikben láttam a reményt, de ezek az írások mind, egytől-egyig ritka szarok voltak! Aztán megláttam a köteg alatt, egy összegyűrődött lapot.
A főcímen kívül, csak firkák, és rajzok voltak rajta. Semmi szöveg. Kreatív. Ez tetszik.
Nem szóban írta le az adott témát, hanem rajzokba. Ilyennel még nem találkoztam. Egyből megcsillant a remény, miszerint van egy főszerkesztőnk. De nem volt rajta a neve.
Még egyszer átnéztem a többi lapot. Rajta voltak a nevek. Akkor gondoltam, kimegyek, és tájékoztatom őket az eredményekről.
Mikor lenyomtam a kilincset, az ajtó nyikorogva tárult ki. A kint várakozó emberek közül mindenki felkapta a fejét.
- Megszülettek az eredmények - köszörültem meg a torkom. - Szóval, aki a nevét hallja, azzal sajnálattal közlöm, hogy távozhat. Mindenkinek nagyon köszönöm a próbálkozást.
Mindenki izgatottan figyelt, és az arcomat szuggerálta.
Mikor felsoroltam a neveket, kiürült a terem. Csupán egy férfi ült szótlanul, a legtávolabb eső részen.
A csudába! - gondoltam, mert ezek szerint a névtelen író eltűnt.
Gondolataimat a férfi zavarta meg, aki felállt, és felém közeledett.
- Megkaptam az állást? - tekintett a szemembe, mire zavarba jöttem.
Egy tetovált pasi volt fültágítóval, trikóban, és sapkában. Persze, ő is bent volt! Rá is kellett volna gondolnom!
- Igen - nyögtem zavartan, mikor továbbra is fürkészte az arcom. - Nagyon ötletes, szép munka - nyújtottam a kezem, mire ő megrázta.
- Kösz. Mikor kezdhetek? Elég sürgős lenne.
A modora kissé megtántorított. Elég nehéz stílusa volt, ezzel meg kell tanulnom bánni.
- Holnap kezdhetsz - vettem én is félvállról, utánozva a srácot. - Feltéve, ha megtudhatom a neved.
- Ja, Louis. Louis Tomlinson.
- Örülök. Harry Styles. A jövendőbeli főnöke - ragadtam meg a kezét, széles mosollyal.
- Komolyan te vagy itt a góré? - röhögött hitetlenül. - Fiatal vagy még ehhez, öcsi.
- Nem gondolom, hogy ehhez bármi közöd is lenne, Tomlinson - szűrtem a szavakat, mert felidegesített a nemtörődömsége.
- Jól van papa, majd holnap jövök! - csapott rá a vállamra, és kiment a teremből.
Hitetlenkedve bámultam utána, majd a lapjára. Ez komolyan egy ember?
Lassan sétáltam vissza a szerkesztőség termébe. Mikor beléptem a számítógépekkel tarkított asztalokhoz, mindenki kérdőn nézett. Majd Greg megszólalt: - Találtál valakit?
Se szó, se beszéd odanyújtottam neki Louis lapját. Greg összeráncolta a homlokát.
- Eredeti. Mindig jót választasz, főnök!
- Ne hízelegj, inkább csekkold le a modelleket is - dobtam át a pendrive-ot, amin a képek vannak.
Este hatkor mindenkinek lejárt a műszaka. Szintén, mint minden nap, hullafáradtan zártam be az épület ajtaját, és nyomtam be a riasztót. Beültem az út szélén parkoló Audi R8-asomba és a kedvenc éttermem felé vettem az irányt. Leállítottam a motort, a parkolóba, és beléptem a Rules étterem ajtaján.
A szokásos vacsorámat kértem amit hamar el is készítettek.
Megettem, fizettem és hazaindultam. Minden nap a szokásos kör.
19 évesen az ember felelőtlenül bulizik, én pedig dolgozom. Reggeltől estig.
Mikor lerogytam az ágyamba, nyakig betakaróztam. Akaratlanul is előtörtek az emlékeim.
Ha az apám még élne, talán nekem is lehetne rendes tinédzserkorom. De ezt azt hiszem, már kár firtatni.
A könnyek csorogni kezdtek az arcomon, amint elvesztem az emlékeimben.
Nekem ez a sorsom. Így írták meg a nagykönyvben.
Hát sziasztok. Amint látjátok, meghoztam az első fejezetet. Nagyon örülök a kommenteknek, amiben bíztató kritikát kapott a Prológus, és persze a 6 feliratkozónak. Csak így tovább.! :)
Kommenthatárt nemszabok, de örülök, minél több érkezik, hiszen én abból nyerem az ihletet.
Akár pozitív, akár negatív. Szóval ne hagyjatok cserben, továbbra is komizzatok, és iratkozzatok fel, ha tetszenek a részek.
Puszi,
Nelli.
2013. május 10., péntek
Prológus.
Styles
Ugye tudod milyen érzés fáradtan ébredni? Kialvatlanul kelni, és minden kezdődik előröl, akármennyire nem szeretnéd. Éled a napokat, egymás után, monotonan. Nem érzed a különbséget, a hétfői, és a pénteki nap között. Túlhajszoltan, fáradtan, és kimerülve rogysz be az ágyadba. A tested ránehezedik a puha paplanra.
Az álmaid ismét az ismerős csörgés riasztja fel. Talán úgy érzed, mintha nem is élnél. Az emberi kapcsolataid a porba hulltak, mindezt egy állásért. Legszívesebben egy új életet kezdenél, valahol távol. Barátokat szerezni, szórakozni, és rátalálni a szerelemre. A merő ellentéte, a mostani életednek.
De talán eljön az őrangyalod, akire bármikor számíthatsz. Segít rátalálnod a barátokra, a szerelemre, és az új életre. Csak nyisd fel a szemed.
Sziasztok.! :) Üdvözlök minden új, és régi olvasót. Mint látjátok, új blogot nyitottam. Régóta érdekel a Larry-bromance, ezért írtam ezt a történetet.
Nem nevezném magam shippernek, ezt tisztázzuk, de én romance-ként is elfogadnám őket.
Kíváncsi vagyok, ilyen téren mennyire vagytok érdeklődőek, ezért kipróbálom magam.
Nem igazán írtam még ehhez hasonló sztorit, szóval bocsássatok meg nekem.
Ez más kaliberű lesz, mint az eddigi blogjaim.Egészen más rávilágítást szeretnék adni a sztoriba.
Szóval kérek mindenkit, aki elolvasta a Prológust, írjon egy kommentet, hogy tudjam mennyien vagytok, és ezek közül kinek tetszett.
És még egy valami, a fejléccel kapcsolatban.Mivel én ehhez béna vagyok, már leadtam a rendelést, úgyhogy készül a blog hivatalos fejléce.! :)
Köszönöm.
Nelli.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)