2013. július 22., hétfő

Chapter 09

Styles

Reggel álmosan nyitottam ki a szemem. Louis-t láttam, ahogy az ágy szélén ül, fejét felhúzott lábára hajtotta. Nem vette észre, hogy felkeltem. Arrébb kúsztam, és kezemet a vállára tettem. 
Ijedten felkapta a fejét. Nyoma sem volt a mosolygós, kicsit flegma és nagyképű punknak, helyét átvette egy szomorú tekintetű srác.
- Mi a baj szerelmem? - suttogtam.
- Semmi - válaszolta Louis durván, és megtörölte a szemét.
Nem akartam erőltetni, ha fontos majd elmondja. De nagyon aggódtam érte. Sose láttam még ilyennek.
Lassan mindketten felöltöztünk, és elkészültünk. Csendben álltunk meg egymás mellett.
- Indulhatunk? - kérdeztem, ugyanis mára terveztük DisneyLand-et.
- Persze - mosolygott halványan Louis. 
Pár pillanatig hezitáltam, majd megfogtam a kezét. Ránéztem, hogy mit szól hozzá. Az arcára egy kis mosoly ült ki, amitől megkönnyebbültem.
Az utcán fogadtunk egy taxit. Beszálltunk, majd lediktáltam a címet. A 20 perces út csendben telt, - csak a rádiót hallottuk - végig Louis kezét fogtam, nem akartam elengedni. Érezni akartam, hogy ott van velem.
Mikor megérkeztünk odaadtam a taxisnak a pénzt, mi pedig kiszálltunk.
Amint megláttuk az óriási épületet, láttam Louis-n, hogy kezd felengedni, és előtör belőle gyerekkori énje, egyből a bejárathoz húzott.
- Gyerünk Göndör, nincs sok időnk! - váltott vissza eredeti stílusára, amin egy jóízűt nevettem.
Beálltunk a hosszúnak nem nevezhető sorba, és kifizettem a két jegyet.
Ahogy beléptünk a kapun, éreztem, hogy Louis erősebben szorítja a kezem.
A kasszánál kapott térképpel próbáltunk kiigazodni.
Először a DisneyLand hotelt láttuk meg, ami óriási épületekből állt. 
Louis ragaszkodott hozzá, hogy mindenről csináljunk fényképet, úgyhogy vagy én fotóztam Őt, vagy Ő engem, legrosszabb esetben egy másik nézelődő. Olykor fenyegetően meredtem az illetőre, nehogy elfusson a mobilommal.
Ahogy továbbmentünk, a Main Street USA-ra értünk. Itt mindenki olyan vidám volt, szólt a zene, és én mindent lefényképeztem, ahogy azt Lou kérte.
Aztán következett a Phantom Manor kísértetház. Bevallom mindig féltem az ilyesmiktől, de a tény, hogy Louis mellettem volt, megnyugtatott. 
Majd később felültünk a Big Thunder Mountain vasútjára, amit szörnyen élveztem.
Utána pedig körbejártuk az egész parkot, mindenhová bementünk, és mindenhol fényképeztünk. 
Este 6 órára végeztünk, és ahogy kiértünk DisneyLand területéről, fáradtan rogytunk le a legközelebbi padra.
Csak pár perccel később szólaltunk meg.
- Hihetetlen volt! Soha nem éreztem még ilyen jól magam. Nagyon köszönöm, Harold - vigyorgott Louis, és megölelt.
- Örülök, hogy tetszett - mosolyogtam. Összefontam ujjainkat, és üldögéltünk még pár pillanatig.
- Jobb lesz, ha indulunk - néztem az órámra, majd felálltam, magam után húzva Louis-t.
- Rendben, menjünk.
Az itt álló taxik közül beültünk az egyikbe, ami hazafuvarozott minket.
Ahogy beléptünk a szállodába, a recepciós köszöntött, majd odamentem hozzá. Mondtam Louisnak, hogy menjen előre.
- Mindent elintéztek? - kérdeztem halkan a nőtől.
- Természetesen, mindent felvittünk a lakásukba, az étkezőasztalon találja őket - suttogta a nő.
- Köszönöm - biccentettem, majd Louis után siettem. Már az ajtónk előtt várt. 
Kérdőn nézett, de nem figyeltem rá, csak kizártam az ajtót.
Felkapcsoltam a villanyt, és megnyugodva láttam, hogy minden rendben van.
- Ez...Ezt meg hogy? - habogott Louis.
- Foglalj helyet - mosolyogtam, és kihúztam a székét.
Megkértem a szálloda szakácsát, hogy mire hazaérünk dobjon össze nekünk valamit, és hozza be a lakásunkba. Szerencsére megtette, és ahogy látom, Louis meglepődött. Ez volt a cél.
Meggyújtottam a gyertyákat, majd lekapcsoltam a villanyt. 
Helyet foglaltam Lou mellett, és töltöttem a vörösborból.
- Jó étvágyat - mondtam halkan, Louis arcát fürkészve.
- Neked is, Göndör - válaszolt.

Sziasztok:) Hol is kezdjem.?! Talán azzal, hogy nem erősségem a hosszú rész, de megpróbálom minél hamarabb hozni a fejezeteket.
Köszönöm szépen a több mint 7.000 megtekintést, a 37(!) feliratkozót, és a 8 kommentet :)
Aztán rongyosra hallgatni a BSE-t.!;)
Puszi,
Nelli.

10 megjegyzés:

  1. Véégree! Új rész *-* Már alig vártam,és meg érte várni mert nagyon tetszik! :D Mondjuk jobb lenne ha hosszabb lenne,de sebaj, elnézem ;) Nagyon jó lett,és várom a kövi részt! :))♥

    VálaszTörlés
  2. De cukik! :) *_-<3

    VálaszTörlés
  3. és két meg jegyzés maikor elkezdtem egyse volt de jó nekem első akrtam lenni na mindegy nagyon jógyorsan kövit és én már rongysra hallgatom :''d

    VálaszTörlés
  4. ohh istenem de aranyosak *-* tiszta cukik ;D és végre új rész ^.^ nagyon de nagyon tetszett! várom már a övit és siess vele :))) én már rongyosra hallgattam xD

    VálaszTörlés
  5. Nagyon tetszik, várom a kövit!!! :)

    VálaszTörlés
  6. Szia! Nos ime egy kis MEGLEPI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    http://angelandvampirelarry.blogspot.hu/ Szeretem a blogod hamar kövit!!!!

    VálaszTörlés
  7. mikor várható új rész, mert nagyon tetszik! :)

    VálaszTörlés
  8. Szia..uhm. Mikor lesz uj resz? Vagy mar egyaltalan nem lesz?

    VálaszTörlés